„baleset okozta utólagos emlékkiesés”

„A szépség olyan dolog, amit Isten minden gyermeke megérdemel… Egy olyan környezetben élni, amely szép, és amelyet szépségben akarunk továbbadni másoknak – felelősség!”

Gerő csak rázta a fejét és nem értett semmit, majd dolgavégezetlenül hazament.

A hátsó ülések felől viháncolás, vidám kacagás hangjai hullámoztak végig a kábult utasok felett. A fejek, mintegy vezényszóra arra fordultak. Tomi, a molnár vidám, nevető arca nézett vissza rájuk. Egy félliteres üveget lóbált a kezében és intett, menjenek közelebb.

Két üveg víz van az asztalon, friss víz, most vettük ki a hűtőszekrényből. Egyik a társamé, a másik az enyém.

...a lány mégis úgy érezte, mintha valami meghatározhatatlan kedvesség áradna a sorokból. Szívesen válaszolt, és tőle szokatlan módon, személyen dolgairól is említést tett a levelében ...

„Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed”. (Regina Brett)

És a Súrlott Grádicsba egyikünk sem ment be az eltelt évtizedek alatt, pedig most is első osztályú táj-jelegű boraik vannak – mondják.

„téli estéken
süt a hold szépen,
nem szól semmit csak nevet,
aztán tovább siet”

'56 emlékére

Olyan legyen, mint a hagymaföld...

„Ha szólíthatsz, majd szólok én,
De köztünk álljon ám tovább
A három lépés távolság”

Radu Părpăuţă írása
- megjelent: Atelier LiterNet > Proză scurtă > Praful de pe tobă – 2016.04.25