Vasárnap
2017-11-19
18:51:27
...
Statisztika
Szabolcs

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Humor

Szegény emberek...
Szegény emberek…

Élt egyszer egy szegény ember egy aprócska ország eldugott falvacskájában. Szegénysége nem szúrt szemet senkinek, hiszen az aprócska ország – amelynek a világ szerencsésebben nagyobb szegleteinek lakói még a nevét sem hallották soha – minden lakója (eltekintve pár kiváltságostól, akikről senki sem tudta, honnan mindaz, ami nekik nincs) rettentően szegény volt. Mivel ebbe születtek bele, el is fogadták ezt normálisnak. Történetünk főhőse, a szegény ember (tulajdonképpen bármelyik szegény emberről írhatnék, de én most őt választottam) dolgozott keményen, nap mint nap eljárt a munkába, gyermekei pedig iskolába. Igen jól tanultak, a szegény embert szerették a munkahelyen, mert nagyon szorgalmas volt, mégsem tudott ötről hatra jutni. De nem volt baj, mert azt hitte (ahogyan az összes többi szegény ember is), hogy ez így van rendjén.
Egyszer azonban az aprócska ország eldugott falvacskájába új család költözött. Már az első pillanatban feltűnt valami furcsa az új szomszédokkal kapcsolatban: mintha nem lettek volna annyira szegények, mint a falu többi lakója. A gyerekek nem jártak iskolába, a családfő naphosszat otthon időzött, legalábbis a falusiak nem látták, hogy valamikor is munkába indult volna hozzájuk hasonlóan. Természetesen az új lakó meghívta szomszédait a házavatóra. Hát akkor lett ám nagy ámulás és bámulás, mikor a szegény szomszédok átlépték a nagy ház küszöbét! Minden csillogott-villogott, drága bútorok, hatalmas tévé, márvánnyal burkolt fürdőszoba jacuzzival… A vendégek csak tátották a szájukat, és tömték bele a finomabbnál finomabb ínyencségeket, amivel a ház ura kínálta őket. Hogy minderre a ház urának a nyolc gyerek mellett honnan van pénze, mikor nem is dolgozik? Hát ezt könnyű elfeledni néhány pohárka jóféle kisüsti ködében.
A szegény szomszédok hazamentek, majd másnap elindultak dolgozni, ki-ki a saját munkahelyére, hogy meglegyen a mindennapi betevő zsíros kenyérre való.
Telt-múlt az idő, közeledett a karácsony. A szegény ember búslakodott nagyon, mert tudta, hogy ebben az évben sem tudja meglepni semmi hőn áhítottal a gyermekeit. Nagy búját megosztotta gazdag szomszédjával is, aki csak mosolygott.
– Egyet se búsulj, szegény ember! Meglásd, minden kívánságod teljesül még ebben az évben.
Szegény emberünk hitte is meg nem is, de udvarias ember lévén visszamosolygott és tisztelettudóan elköszönt, vidámabb azonban nem lett.
Másnap azonban csoda történt – legalábbis az aprócska falu lakói nem tudtak másra gyanakodni. A szegény ember portájának kapuján ugyanis fiatal, szőke nő csengetett – volna, ha lett volna kapucsengő –, ennek híján csak a kutyát kezdte ingerelni, hátha riasztja gazdáját.
Riasztotta is, jó házőrző és jelzőkutya lévén, a szegény ember tehát előballagott. Nem tudta hova tenni a csodaszép nőt, fogalma sem volt, mit akarhat tőle – pont tőle… Nemsokára azonban ez is kiderült.
– Úgy hallottam – vágott bele jövetele céljába a szőke szépség a kölcsönös bemutatkozás után –, hogy szeretne az idén gazdagabb karácsonyt.
A szegény ember bambán bólintott, hogy persze, szeretne.
– Nincs olyan, amit ne tudnánk valóra váltani – mosolygott az idegen hölgy bátorítóan.
A szegény ember elgondolkodott, majd megszólalt:
– Tudja, kedvesem, itt ez a kis viskó. Három gyerekem van, de csak két szoba, az árnyékszék az udvaron. Jó lenne valami fűtés, fával tüzelünk, amit nehezen cipelek haza, bár legalább ingyen van. A vizet kútról hordom, úgy kell felmelegíteni, jó lenne folyóvíz. A tűz mellett tanulnak a gyerekek, mert nincs villany sem. Szóval… Jó lenne egy nagyobb ház, ahol van fürdőszoba, villany meg fűtés. Jó lenne, ha nagyobb lenne, hogy a kicsiknek legyen saját szobájuk… Ha nem túl nagy kérés… – nézett szégyenlősen a figyelmesen jegyzetelő nőre a szegény ember.
– Csak ennyi? – kérdezte az meglepetten. – Sokkal többet is kérhet ám!
– Maga egy jótündér! – kiáltott fel a szegény ember. A nő lesütötte pilláit:
– Ha maga mondja…
– Szóval… Ha lehet, a szép új házba szeretnék szép új bútorokat, a gyerekeknek játékokat, tévét, jó nagyot és lehetőleg minden szobába egyet. Úszómedencét a kertbe…
– Csak ennyi? – csodálkozott a nő.
– Izé… Lenne itt még valami. Túl sokat dolgozom, alig van időm a gyerekeimmel foglalkozni, ha ebben tudna segíteni, de hát ez már egy jótündérnek is sok – legyintett lemondóan a szegény ember.
– Semmi akadálya, mi sem egyszerűbb. Vegye mindezt elintézettnek. Csak még itt írja alá, kérem… – tolt egy hatalmas papírhalmazt a nő a szegény ember elé.
– Mi ez? – képedt el az.
– Csak az, hogy mindezt ön kérte. Nehogy később félreértés legyen.
– Ja – nyugodott meg a szegény ember és aláfirkantotta a nevét. – Mondja, kedveském, nagy kérés lenne, hogy mindez már karácsonyra meglegyen? A gyerekek nagyon örülnének…
– Semmi akadálya, de akkor még ezt is alá kell írnia itt… hogy sürgős.
A szegény ember vígan alákanyarította a nevét és elbúcsúztak.
Másnap reggel azt hitte, csak álmodott, ám hogy nem így történt, arra bizonyíték volt az, hogy délelőtt buldózerek jelentek meg a portáján, a régi kis házat, hipp-hopp, eltörölték a föld színéről. Alapoztak, megkezdődött az építkezés – és egy hét múlva ott állt a régi viskó helyén a gazdag szomszéd házának pontos mása (a szegény ember és családja ez alatt nála húzták meg magukat több falubeli családdal együtt, akiknél szemlátomást szintén járt a jótündér).
A szegényemberek hazatértek, és nem hittek a szemüknek: hideg-meleg folyóvíz, minden szobához külön toalett, fényárban ragyogó helyiségek, hipermodern műszaki berendezések, számítógépek, jacuzzi és a kertekben feszített tükrű úszómedence… Csak ámultak és bámultak. Ám főhősünk öröme nem volt teljes, bár el nem mondta volna senkinek.
Hiszen szép-szép mindez, de ki fogja élvezni mindezt, ha ő dolgozik, a gyerekei pedig iskolába járnak? Az ünnep ilyen vegyes érzések között telt.
Beköszöntött az új év. A szegény ember nem tudott betelni az új otthon csodáival, de hát menni kellett dolgozni. A munkahelyén azonban azzal fogadták:
– Jó napot, szegény ember! Mindig hűségesen, jól dolgoztál nálunk, megbecsültünk, ám a gyárat megvette valaki, aki gépeket akar emberek helyett, mert azoknak nem kell fizetni.
Holnaptól nem kell jönnöd dolgozni.
Sajnálta a szegény ember, hogy így alakult, de hát úgyis szabadidőre vágyott, a jótündér mégiscsak elintézte. Örömmel indult hazafelé, ahol gyermekei várták széles mosollyal.
– Apa, képzeld, bezárt az iskola, holnaptól nem kell járnunk! Több időt lehetünk együtt a szép új házban!
A család (most már nem voltak szegények) bement a csodaházába és kényelmesen elhelyezkedett mindenki a saját tévéje vagy a számítógép előtt. Napok teltek el kényelemben – egészen pontosan egy hét –, amikor csengettek. A jótündér állt az ajtó előtt.
– Szervusz, szegény ember! – köszöntötte az ajtót nyitó családfőt. – Jöttem a pénzért.
– Milyen pénzért? – hökkent meg a már nem szegény szegény ember.
– Hát az első törlesztő részletért. Benne van a szerződésben, amit aláírtál. Mi, azaz ő – intett fejével a gazdag ember háza felé – kölcsönadtunk neked ötvenmillió forintot, kétszáznegyven százalékos kamatra. A részleteket hetente kell fizetned, most annyi mint…
– De hát nekem nincs pénzem! – fakadt ki a döbbent szegény ember. – Megszűnt a munkahelyem, nincs jövedelmem! És azt mondtad, jótündér vagy, azért teljesíted a kívánságomat! Szó sem volt kölcsönről…
– Pontosítanék… – szólt közbe a szőke nő –, te állítottad, hogy jótündér vagyok, én csak nem tiltakoztam. Azt hittem, bókolni akarsz. Elvégre a férjem nyulacskámnak hív, mégsem vagyok nyúl…
– De miből fizessek? Nincs munkám, fizetésem… A gyerekeimet iskoláztatnom kell…
– Nos, a szerződésnek van egy záradéka, amit pontosan efféle helyzetekre szerkesztettünk meg. Ha nem tudsz fizetni, akkor a kölcsönt folyósítónak – azaz neki – intett megint a szomszéd háza felé a nő a fejével – fogsz dolgozni. Így törleszted a tartozást.
– De a gyerekeim… Az iskola…
– Arra ne legyen gondod! Nem lesz idejük iskolába járni sem nekik, sem az ük-ükunokáidnak sem, amennyi kölcsönt te felvettél. Mindannyian neki fogtok dolgozni, természetesen ingyen, a tartozás fejében. Azt hiszem, ez egyértelmű… Akkor most, hogy mindezt tisztáztuk, hamarosan jelentkezem a részletekkel. – búcsúzott a nő, aki emberünket most már inkább emlékeztette hétfejű sárkányra, mint jótündérre. – Ja, és mielőtt eszedbe jutna, hogy felpakolod a gyerekeidet és elköltözöl, jobb, ha tudod, hogy mindannyiótok szervezetébe nyomkövetőt helyeztünk, tehát bárhol megtalálunk titeket.
Távozása után a már nem annyira szegény ember magába roskadt. Hogy fog ő mindebből kimászni? Akárhogy törte is a fejét, nem lelt megoldást. Eltelt egy hónap, ismét csengettek, amúgy a kutya sem törődött velük. Az ajtó előtt ezúttal postás egyenruhás férfi állt.
– Ön Kovács Mihály? – érdeklődött.
Az igenlő bólintásra levelek kötegét nyomta emberünk kezébe. – Villany-, víz-, gáz-, fűtésszámla, kábeltelevízió és internet előfizetési díj… Aviszontlátás’…, egy hónap múlva találkozunk! – búcsúzott vidáman.
És a szegény emberből átlagemberré emelkedett Kovács Mihály ebben a pillanatban rádöbbent, hogyan juthat ki a gazdag ember csapdájából.

Egy év múlva…

Kovács Mihály kényelmesen kanalazta a babgulyást szobájában, miközben gyermekei levelét olvasta, amelyben megírták, hogy jól érzik magukat a kényelmes gyermekotthonban, járnak iskolába, Kovács Mihály Junior ebben az évben osztályelső lett matematikából. Azt tervezi, hogy bankár lesz… A szegény emberből elmebeteggé avazsált Kovács Mihály élvezte a kis helyiség melegét, közben azon töprengett, hogy a délutáni szieszta után talán lemegy a tornaterembe és mozog kicsit, majd a kis parkban falubelijeivel megbeszélik az otthoni híreket. Később megtekintik a Rabszolgasors című legújabb, magyar feldolgozású sorozat azon epizódját, amikor is a szegény faluba egy gazdag ember költözik, aki uzsorakölcsönnel a hatalmába hajtja a helyieket. Kovács Mihály és sorstársai azt a részt várták legjobban, amikor néhányan úgy döntenek, hogy nem fizetik a közüzemi számlákat, ezért hosszú évekre bekerülnek egy kényelmes elmeotthonba, miután a bíróságon szóba hozzák a gazdag ember által emlegetett szervezetükbe ültetett nyomkövető chipet...
Itt a vége, fuss el véle…
Kategória: Humor | Hozzáadta:: Alie (2012-05-23)
Megtekintések száma: 288 | Hozzászólások: 5 | Címkék (kulcsszavak): szegény, kölcsön, jótündér, Kovács, kamat, ember
Összes hozzászólás: 5
5  
Nekem tetszik!

3  
Naggyon nem vidám..:(

4  
Morbid humor...

2  
Hát igen... Bajban voltam a kategóriával... Pontosan ez jutott eszembe, amit írtál, humor is meg nem is... De ilyen műfaj nincs. :-D Esetleg ebből ugrott be, hogy lehetne még egy kategória, ahová az ilyen görbe tükör által kivetített sztorikat lehetne feltenni... Lassan megint lesz egy, három napja fáj a fogam...

1  
Nem is tudom... Humor is, meg nem is...
Mai magyar keserédes valóság:-)

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]