Vidámkák 1.
| Mottó: „Történet, még nőtlen, csajozós koromból, amikor igen nagy kincs volt egy „kégli” Vidámkák 1. Irány Surány Az a tipikus nap volt, amikor van mikor, van kivel, van mivel, de nincs hol. A történet pontosan abból az időből való, amikor az Illés énekelte, „ Bosszantó, de sehol egy kégli „. Nyár volt, hét-ágra sütött a nap, a levegő tele volt a szerelem illatával, meg az én sirámaimmal, hogy hova vihetném el egy kis szexre pár napos barátnőmet. Ki tud adni egy kéglikulcsot, mert anyámék csak a régi ismeretségeimet látták szívesen otthon, az új lányokkal szemben bizalmatlanok voltak. Sőt, amikor egyszer egyedül hagytam a lányt a szobámban,anyám megkérdezte nem fog-e valamit ellopni. Tehát haza csak nagyon-nagyon ritkán vittem lányt. A sors ma jót akart velem tenni. Gyula barátom felajánlotta, hogy meló után úgyis megy le Surányba, a víkendházába, ha akarjuk, vele mehetünk. Ő majd eltesz-vesz a kertben, vagy átmegy a helyi kocsmába az ottani haverokkal piálgatni, amíg mi hancúrozunk. Egy megkönnyebbült „ Hurrá „ felkiáltással elindultunk az óbudai HÉV-vel Szentendre felé. Minden terv szerint haladt, kis zavar csak akkor lett, amikor ittasan visszajött a kocsmából és szent meggyőződése volt, hogy én a feleségével hentergek a szobában. Persze tudom, hogy csak így akart beszállni a partiba, hátha a megbocsátása fejében ő is lefeküdhet a „feleségével „. Végül este 7-8 óra felé felkerekedtünk és elindultunk vissza Pestre. Akkor még nem tudtuk, hogy a ragyogóan sikerült délután után még milyen fergeteges röhögés vár ránk. A vonaton egymás mellett ültünk hárman - természetesen középen Ági - így hívták, a szemközti padon egy idegen nyelven beszélő fiatal pár, s mellette egy hatvan körüli, - mint később kiderült - tudálékos férfi. A hangulatunk remek volt, - kinek miért - ráadásul mi is alkoholizáltunk egy kicsit, ezért a HÉV-en be nem állt a szánk. Megpróbáltuk kitalálni milyen nyelven beszélnek a fiatalok. Én mondtam, hogy valamilyen északi, a haverom úgy gondolta, hogy litván vagy észt, tudálékoska elkezdett hablatyolni valami indogermánról, ami kapott egy szláv beütést, s erről még közben kiselőadást is akart tartani. A gordiusi csomót én vágtam el. A Beatles dalokból - mivel azokat énekeltem akkoriban egy zenekarban - összeszedett csekély angol tudásommal megkérdeztem őket, honnan jöttek. Kiderült, hogy finnek. Ennek barátom borzasztóan megörült, és mondta, hogy tud egy mondatot, ami magyarul és finnül is ugyanúgy hangzik. Ez pedig „ a Dunában úszik egy hal „ volt. Megkértem őket - lefordítva angolra -, hogy mondják el ezt a mondatot finnül. Hát lett meglepetés. Volt ott Dunainem, vejnemöjnen, raikkonen, hakkinnen stb., de sehogy sem hasonlított a magyar szövegre még véletlenül sem. Barátom megkért még egyszer fordítsam le nekik, de pontosan, mert lehet hogy nem értették. Már az összes utas kihegyezett füllel hallgatta a finnek szavait, beleképzelve a magyar mondat szavait, de csak a halláskárosultak véltek felfedezni valami hasonlóságot. Gyula barátom borzasztó mérges volt, és azon felül, hogy újra kérte a próbát - mert hogy biztos rosszul fordítottam -, le is rajzolta nekik a Dunát, meg egy halat. Szegénykék egymást túllicitálva bólogattak, hogy értik a tébolyodottat, de mondták nekem angolul, hogy esküsznek, ezt a mondatot úgy kell mondani finnül, ahogy ők mondják. Újból és újból elmondták - szerintem már félve egy atrocitástól - nem tudván mire vélni a helyzeten hahotázó utasokat, és a morc barátomat. Mire Pestre értünk megszületett Gyula barátom megfellebbezhetetlen ítélete: „Ezek nem tudnak finnül, tehát ezek nem finnek „ A kocsi szétrobbant a röhögéstől, a szegény finn turisták azóta is emlegetik a finn-ugor nyelvcsalád mintapéldáját: „ A Dunábainen ussikainen einen halein „ , ami szerintük egy idézet a magyar Kalevalából. 2007.május 10. | |
| Kategória: Humor | Hozzáadta:: cassy (2012-05-21) | |
| Megtekintések száma: 675 | Hozzászólások: 5 |
| Összes hozzászólás: 5 | |||
| |||
