menu
person

Vidámkák 2. Ingyenbál
Mottó:

„Egyik kedvenc történetem a rendszerváltás utáni első időkből, az újgazdagokról, és a sznobokról. Remélem, jót nevetnek majd, ha olvassák.”

Vidámkák 2.

Ingyenbál

A történet úgy kezdődött, hogy az asszony barátnője, Éva hozott négy színházjegyet a Hofira, a Madách Kamarába. Ez a 90-es évek elején történt, elég nehéz volt rá szerezni, de hát mikor nem. Isten nyugosztalja őt, de azon az estén is betegre röhögtem magam a viccein, ráadásul az első sorban egy pótszéken ültem, ami még közelebbi élményt, és rámhatást jelentett. Mondhatnám finoman, hogy én egy kicsit különleges módon nevetek, de a kendőzetlen igazság az, hogy vinnyogok, nyerítek, prüszkölök, harsányan hahotázok, ha tetszik valami. Akkor is így történt, s amikor Hofi leszólt „ Tetszik haver ? „ , én csak nyüszíteni tudtam.
Nem úgy barátunk, illetve Éva barátja, akit borzasztó kellemetlenül érintett, hogy mindenki minket néz, s a négyesünkből egyedül ő volt egy kicsit fapofa. Ő ezt a fajta tetszésnyilvánítást egy kicsit zsenántnak tartotta. Hogy miért is, majd később leírom.

Előadás után - mivel az Éva barátnőjétől volt egy meghívásunk - csak átsétáltunk a Kempinsky szállóba, a Vállalkozók Báljára. Éva beüzent, s rögtön jött is a barátnő, szívélyesen utat nyitottak nekünk, majd odaérkeztünk a ruhatár elé. Lívia, - mert ő volt a barátnő - bement belülre, elvette a kabátjainkat, és legnagyobb meglepetésünkre ott maradt belül.
Kiderült, hogy itt ő a ruhatáros.
Ekkor robbant fel először S.. Nyilvánvalóvá vált hogy minket egy ügyeskedő „ senki „ ( elnézést a ruhatárosoktól a barátom nevében ! ) belopott a bálba belépő, meghívó nélkül. Micsoda skandalum !!
Most már elmondhatom, hogy a barátunk egy komoly nemzetközi cég vezetője, aki az összes vezető politikussal jó kapcsolatot ápol, rendszeresen rendez a közélet prominens személyeinek, külföldi diplomatáknak, a művészvilág legismertebbjeinek, kapcsolatteremtő bulikat, estélyeket. Ezen felül havonta több tucat díszes meghívót kap, hogy befolyásos ember lévén tisztelje meg a meghívót a jelenlétével. Hát mit ne mondjak, igen rosszul volt, hogy ő most belógott ide, holott az íróasztalán valószínűleg volt több meghívója is erre a rendezvényre. Drukkolt, nehogy összefusson valaki ismerőssel, aki megkérdezné tőle, hogy hol ül, kivel van itt, stb.. Borzasztóan szégyellte magát, és nagyon szeretett volna mielőbb elmenni innen, de a barátnőjét sem akarta megbántani, így tehetetlen katarzisban csinálta végig a rövid programot.
A ruhatárral szemben lévő svédasztalról falatoztunk, majd egy másik asztalnál csapolt sört ittunk, végül egy kicsit játszottunk a kitelepült kaszinóban.
A bál maga nem volt semmi.
A nagyterem tele volt kb. négy méter átmérőjű asztalokkal, amit körbeültek az „ újgazdagok „ . A férfiak elővették kihízott érettségi öltönyüket, a nők felaggatták magukra az összes otthon található ékszert, s mivel azt hallották, nagyestélyiben kell megjelenni, a legcsiricsárébb pongyola tüneményekben jelentek meg. Hát már ezért érdemes volt belógni !!
Ne felejtsük el az időszakot, épp hogy váltottuk a rendszert !
Még hívott minket Szűcs Judith táncolni a színpadról, „ Gyere táncolj még ! „ , úgy hogy roptunk egyet , majd hazaindultunk.
A ruhatárból Lívia kiadta a kabátokat, amelyeket mi S.-sel felsegítettünk a lányokra, majd elkezdtük mi is felvenni a sajátunkat.
Ekkor vettem észre, hogy a svédasztalnál - úgy két méterre tőlünk - két jól szituált férfi néz minket. Láttam rajtuk, hogy szükségük van egy pár jó szóra, ezért odaléptem melléjük, kezet nyújtottam, majd sajnálkozva jelentettem ki, hogy nekünk sajnos mennünk kell, mert holnap reggel utazunk Egyiptomba öntözőrendszert eladni az araboknak, mert be akarják füvesíteni a sivatag egy nagyobb részét, és talán tarackot is el tudunk adni, mert az jól leköti a homokot.
A mondat felénél S. már, mint akit puskából lőttek ki előre iszkolt vagy hat métert, szinte demonstrálva, hogy ő nincs velem. Én még megdicsértem a rendezést, a kajákat, és egyetértő bólogatásuk közepette elköszöntem a két úriembertől. Láttam, hogy igen jól esett nekik a dicséret, és a beszélgetés is, mert mosolyogva integettek, ahogy haladtunk kifelé.
Odaértem S. mellé, aki azonnal leszúrt, hogy miért hozom őt ilyen kellemetlen helyzetbe, megismerhették volna, különben is, nem is ismertem azokat az embereket, stb.
Mondom neki, ezek az emberek beszélgetni akartak velem, s most már ismerem őket. Jó nem névről, de arcról. De ő csak mondta, csak mondta, mire én már berágtam, s gondoltam megfricskázom egy kicsit a nagyképű fejét.
Átkaroltam a vállát, kicsit visszafordítottam, s mondtam neki, - Most figyelj !! „
A két mosolygó , integető úrnak visszakiabáltam : - Majd hívjatok fel minket a jövő hét végén , ha visszajöttünk Egyiptomból !!
A két öregúr sűrű „ persze „-zés közben bólogatott nekünk, s azóta is találgatják, vajon kik is lehettünk.
S.barátom kiszabadította magát az ölelésemből, vérvörös fejjel elrohant, egy hónapig hallani sem lehetett felőle.
Mi hárman jót nevettünk, én személy szerint meg voltam győződve arról, hogy ma megint tettem valami jót az emberekkel.
Persze lehet, hogy tévedtem, de én piszok jól éreztem magam.

2007.június 20.
Kategória: Humor | Hozzáadta:: cassy (2012-06-15)
Megtekintések száma: 655 | Hozzászólások: 2
Összes hozzászólás: 1
1 Szabolcs  
0
Van ilyen...

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]