Szombat
2017-09-23
04:52:25
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

A felcser
Gyárfás jól menő orvosi praxist folytatott, amit nyugdíjaztatása után is fenntartott. Nem igaz, hogy ne lettek volna irigyei, hisz’ kinek nincsenek? Egy ilyen irigykedő akárki egy alkalommal felcsernek titulálta. Nem vette rossz néven, sőt humorosnak találta ismerve saját személyét, értékeit, hovatartozását. Lévén írogató ember, még meg is köszönte az ötletet, amit majdan felhasznál az írásaiban.
Ízlelgette egy darabig a szavakat, mintha egy finom falat lenne, de nem szájában ízlelgette, hanem az elméjében. Addig-addig morzsolgatta, forgatta, amíg aztán felszínre bukkant egy név – egy román felcser neve: Sorin. Ez volt a neve.
Küküllő menti kis faluban dolgozott. Mint ahogy abban az időben gyakran megtörtént, a falunak nem volt orvosa, hogyan is lett volna, külön csak neki, mikor a körzethez nyolc – igen nyolc – falu tartozott, s így minden egészséggel kapcsolatos dolog a felcser nyakába szakadt. Sorin barátunk ifjonti lelkesedéssel végezte a dolgát. Szakma iránti szeretettől, segíteni akarástól áthatva tette, amit tennie kellett – kicsi pénzért. Az anyagi tényező bizony a pályaválasztásnál alig számított, hanem valami teljesen érthetetlen gerjedelem a hivatás iránt.
A körülmények, enyhén szólva primitívek voltak, de Sorin kezelt, kötözött, injekciózott, gyógyszert rendelt, s mikor hetente egyszer a körorvos ellátogatott a faluba, minden tettéről beszámolt, elmondta, hogy kinek, mi a baja, s ő mit ajánlott. Orvosa nagyon elégedetten vette tudomásul kifogásolhatatlan munkáját.
- Miért nem mentél az orvosira? – kérdezte gyakran a doktor.
- Szegény emberek a szüleim – válaszolta minden alkalommal.
Azt persze nem közölte, hogy azért szegények, mert mindenüket elvette a hatalom. Az asztalos műhelyt a gépekkel, szerszámokkal együtt, sőt még a kis gazdaságukból is kiforgatták, hiába vásárolt a kuporgatott pénzéből földet, hogy az majd öregségére eltartsa. Ilyen „múlttal” fel sem vették volna az egyetemre. „Osztályellenség” – bélyegezték meg.
Talán az otthonról hozott igényesség nyilvánult meg m unkájában, öltözködésében, viselkedésében, de mindig gondozottan jelent meg: tiszta ingben, kipucolt cipőben, frissen borotválva és mindenkivel türelmesen, kedves udvariassággal beszélt. Emiatt-e, vagy, mert vállas, atléta termetű volt, a falubeli lányok között nagy népszerűségnek örvendett.
Különösen a nemrég szülőfalujába özvegy édesanyját gyámolitandó hazatért tanító kisasszony szeretett volna közelebb kerülni hozzá. Minden alkalmat megragadott, hogy felkeresse létező és nem létező panaszaira kérjen tanácsot, gyógyszert, vagy kérte, masszírozza meg a nyakát, mert „belé állt a görcs”. Ez utóbbit már nem vállalta a fiatalember, hanem elküldte az orvoshoz, aki az öt kilométernyire levő községközpontban rendelt. Lea – ez volt a tanítónő neve – el is ment, s vissza is jött. Boldogan kacagva lépett be Sorin munkahelyébe.
„Na, most megfogtalak, te legény!” – kuncogott magában, majd bejelentkezett heti kétszeri injekció-beadásra, amit az orvos írt neki elő.
Teltmúlt az idő, s Lea rendesen járt heti rendszerességgel injekciózásra délutánonként, ahogy a munkabeosztása engedte. Hogyhogy nem mindig akkor került rá sor, amikor Sorin volt szolgálatban.
Nem sok idő múlva a leányzó bejelentette, hogy áldott állapotban van!
Ki lehet az apa?
Jöttek a tanúk: a szomszédok, rokonok, ismerősök, hogy bizonyítsák a tényt, hogy Lea heti rendszerességgel Sorin társaságában időzött négyszemközt (!)
Sorin váltig tagadta, hogy intim kapcsolatban lett volna a tanítónővel, de hiába, a bíróság Leának adott igazat. A fiatalember fellebbezését elutasították, mire őkelme gondolt egy merészet és nagyot, összeköltözött a tanítónővel, annak szülői házába. „Anyósa” nagy hűhóval fogadta, az egész falu előtt dicsekedett, neki milyen derék veje van! Mire a kisfiú megszületett, esküvő nélkül is teljes jogú családtagnak nyilvánították a fiatalembert.
Találkozásaik alkalmával Sorin büszkén mutogatta a „fiát”, s közben nagyot kacsintott.
- Miért csinálod ezt? – kérdezte Gyárfás bizalmasan.
- Látod, most van minden napra meleg ételem, fedél a fejem fölött, a megítélt gyermektartást az én kezembe számolja le a postás, és asszonyok kényeztetnek.
Úgy látszott, minden rendbe jött Sorin körül, a falu is elfogadta a helyzetet. A fiatalember azonban látszólagos beletörődése ellenére alig vára, hogy szabadulhasson a kelepcéből. A kisfiú két éves születésnapján került erre sor.
A gyertyafényes, romantikus vacsorát követő intim percek alatt Lea bevallotta Sorin biztatására, hogy ki a gyermek apja.
- A vallomást titokban magnóra vettem – mesélte Sorin -, és af elvételt elvittem másnap az ügyvédhez, aki diszkréten és hatásosan intézkedett, így visszanyertem a szabadságomat.
- Nem sajnálod otthagyni a „jó módot”?
- Csak a kis kölköt sajnálom. Nagyon a szívemhez nőtt. A szemem előtt nődögélt, láttam első lépteit, s nekem mondta először, hogy papa… - folytatta Sorin és egy könnycseppet törölt ki a szeméből.

2014 03 02
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2014-03-07)
Megtekintések száma: 214
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]