Tanulmányai, szigorlatai és államvizsgája után friss diplomásként jelentkezett munkahelyén.
- Most, hogy már így kikupálódott, gondolom több feladatot fog vállalni! – fogadta Eleket a kultúrigazgató.
- Mi lenne az? Biztosan már kigondoltál valamit.
- Nem én, hanem megkeresett Pápai Veres, tudod, a csíki vajda. Cigánybált akarnak rendezni még mielőtt vége lenne a farsangnak.
- És?
- Szerintem a szilveszteri bálon szereztél bőséges tapasztalatot. Két heted van ezt a mostanit megszervezni.
- Rövid az idő, és máris belevetem magam a szervezésbe. Hol találom meg ezt a Pápai Verest?
- Elutazott, de itt van Jánosi Rudi itteni ismerőse. Ő tudja, miről is van szó, és hogy ők hogyan is képzelik a bált.
Elek nem késlekedet és sürgősen felkereste a f Tószeg negyedben levő házat. Kívülről igénytelen, de kényelmesen berendezett lakásba jutott. Egy zenész lakásába.
- Éva! – kiáltott a háziasszony a kályha mellől, ahol szorgoskodott – Vendég jött!
Jó nagy konyha volt, ahova Elek belépett, étkező helyiségként is szolgált, a fal mellett levő asztalnál kényelmesen elfért öt ember anélkül, hogy kihúznák középre.
- Jó napot kívánok! – szólt a szobaajtóban megjelenő leány.
Ö lehet Éva – gondolta Elek -, s nem is csalódott, mert Jánosi Évaként mutatkozott be, miután a vendéget betessékelte a szobába.
- Nagytelegdi Elek vagyok a kultúr-…
- Tudom, ki maga, és gondolom, apát keresi.
Miután a bemutatkozás furcsára sikerült ceremóniáján túlestek, ámulva nézett szét Elek a nagyszobában. Igazi zeneszobát látott maga körül – az ajtó mellett zongora, egyik sarokban cimbalom, a másikban nagybőgő, az asztalon hegedű, tangóharmonika, a polcon klarinét.
- Muzsikusok vagyunk – szólott Éva, látva a férfi elképedt tekintetét.
- Az egész család?
- Csak anya nem. Ő az igazi családfő, takarít, főz, rendet tart és parancsol! – nevette el magát a lány.
- Éva milyen hangszeren játszik?
- Igazából zongorázni szoktam, de nem vagyok a banda tagja. Csak magamnak muzsikálok.
- Nem értem.
- Nézze, apa a banda vezetője, cimbalmon játszik, Józsi bátyám a prímás, a többiek, a testvérek, unokatestvérek a többi hangszer mesterei. Igazán!
- Elhiszem!
- Mind ide járnak gyakorolni, mert messze vannak a szomszédok, de ha hallják is, ahogy Gyuri öcsém harmonikázik a ház előtt, még örvendeznek is neki.
- De maga?
- Velem az a helyzet, hogy apám, a cimbalmos, aki a tudását apjától tanulta, mint ahogy az is az apjától, így fel egész nem tudom meddig, szóval, apám korán megismertetett a billentyűkkel és a kottával. Hamarabb olvastam a kottát, mint a betűket. Játsszak valamit?
- Kérem.
Hosszú újai végig futottak a billentyűkön, és sohasem hallott, mégis ismerősnek tűnő dallamok árasztották el a szobát. Elek lenyűgöződve hallgatta.
- Mi volt ez? – kérdezte miután Éva váratlanul lecsukta a zongora fedelét.
- Egyveleg a vendég tiszteletére.
- Miért szakította félbe olyan hirtelen?
- Nem akartam, hogy nagyon elragadjon a zene. Egy adott pillanatban úgy éreztem, elrepülök, a hangok magukkal ragadnak, elszállnak velem a semmibe! Megijedtem, s ezért hagytam abba egyszerre, és a zongora fedelét is lezártam, nehogy kiszabaduljanak!
- Csodálatos! – ámuldozott Elek.
- Maga is szokta így érezni?
- Ó, hát már megismerkedtek? – lépett be a szobába Jánosi Rudi, félbe szakítva ezzel a beszélgetést.
- Elnézést az alkalmatlankodásért…
- Semmi, semmi! Tudtam, hogy felkeres, Pápai Veres már jelezte.
- Nagyon szépen zongorázik a lánya! – szakította félbe a hivatalos megbeszélést avendég, annyira a hallott zene és vallomás hatása alatt volt még.
- Ő a mi házi zeneszerzőnk és korrepetitorunk. Minden új dalt, amit valamelyikünk megismer, vagy hazahoz, azt ő lekottázza, betanítja, hangszereli. A nyilvánosság elé azonban soha sem lép. Zavarja a közönség, csak itthon muzsikál saját magának, vagy nekünk, esetleg néhány szerencsés vendégnek.
- Ezek szerint én a szerencsések közzé tartozom.
- Szerencsés ember mindenképpen. A bál szervezését illetően is. A zenétől a büféig mindenről gondoskodunk. Nincs miért aggódnia!
- Pedig a rend és biztonság gondot okoz. Nem lenne jó, ha a mulatság verekedésbe torkollana, mint 5 évvel ezelőtt. Ezért is tiltották évekig a cigánybál rendezését.
- Hmm. Ez valóban gond!
- Hallottam hírét néhány erőszakos, garázda fiatalnak. Ha megrészegednek, biztos bajt okoznak.
- Ez gond, de ha összedugjuk a fejünket, csak kisütünk valamit.
- Miért nem őket kéritek fel a rendfenntartásra? – szólalt meg váratlanul Éva, akinek a jelenlétéről meg is feledkeztek.
- Micsoda ötlet! – kiáltott fel Elek.
- Nekem is tetszik – értett egyet a felvetéssel Rudi.
- Hol találjuk meg őket?
- Estére idehívatom a fiúkat. Legyen itt úgy kilenc körül. Majd kicsit muzsikálunk, s közben megbeszélünk mindent, amit kell.
A megbeszélések egymást követték a következő napokban, mindig akadt valami újabb tisztázni való, de a zene iránti vonzalom is hozzájárult az ismétlődő találkozásokhoz. Nem is volt ezért semmi baj, csak éppen Ibolyának tűnt különösnek ez a sok megbeszélés.
- Mit tudtok annyit tárgyalmi?
- Megbeszéljük a díszítést, büfét, meghívottak névsorát, a műsort. Ez utóbbi az igazi gond. Bemutatnak néhány vidám jelenetet, ezeknek minden szavát ellenőrizni kell. Ugyanígy minden zeneszámot is meg kell vizsgálni, nincsen- e bennük valamilyen tiltott, vagy finomabban szólva nem ajánlott dallam. Ezt nagyon szigorúan veszik.
- Ezt mind értem, de nincs ott esetleg egy csínos barna lány is, aki vonzóbbá teszi a ti megbeszéléseiteket?
- Hát, ami azt illeti, van! Jánosi Rudi leánya, Éva a neve.
- Tudtam! Tudtam!
- Mit tudtál?
- Hogy miért jársz olyan lelkesen oda Rudi házához.
- Nem sok köze van ahhoz, ennek a különös lánynak, aki muzsikus is meg nem is. Gyönyörűen zongorázik, de soha fel nem lép közönség előtt. Nem akar, vagy nem engedik, vagy mind a kettő.
- Nem értem…
- Mindannyian kicsit furcsák, de Éva még náluk is különösebb. Otthon van bármilyen zenei témában, ő kottázza le az új dalokat, amit a többiek valahonnan hazahoznak. Nem csak rögzíti a dallamokat, hanem ki is dolgozza a zenekar számára. Minden hangszerre külön-külön. Kottából akármit eljátszik, segít a többieknek betanulni az új dalt.
- De?
- Egyetlen darabot sem képes végig játszani. Bármelyikbe is belefog, rövid idő múlva elkezdi variálni, eltérve teljesen az eredetitől, mégis harmónia hatja át a játékát, de egyre szenvedélyesebben, vadabbul játszik, míg egyszerre hirtelen abbahagyja. A hangoktól valami feltámad benne, felajzódik, hogy aztán túlzásba, a végtelenbe hajszolja. Mondják, hogy egyszer annyira belelovalta magát, hogy elájult. Ettől nagyon megijedt, de megijedt az édesapja is.
- Mit mondott az orvos?
- Nem vitték orvoshoz, mert restellik a dolgot. Ez a család gondja, nem tartozik másra, se doktorra, se senkire – mondják.
- De hát, biztosan valamilyen súlyos betegsége lehet, amit meg kell gyógyítani!
- Vagy nem!* Bár szólhatnék az orvosunknak, de milyen jogon avatkozzam bele egy család életébe?
- Ez igaz, mesélj még róla!
- Megnyerő jelenség, de a zenén kívül nincs számára semmi más a világon. A házimunkát elkerüli, nem segít édesanyjának, nem kézimunkázik, sem más ilyen leányszokásnak nem hódol, csak a kottákat nézegeti, dúdolgat, néha odaül a zongorához, de néhány akkord után abbahagyja. A többieket ellenben segíti az új dalok, zeneszámok betanulásánál, figyel minden hangra, ütemre és soha nem téved. „Állj, állj – kiáltja, ha valami hibázik -, nézd csak meg jobban a kottát!” Pedig előtte nincs kotta, mégis kiszúrja hibát, s a megszólított bocsánatfélét motyog, és újra játssza az elrontott részt.
- Honnan tud mindent ennyire?
- Ezt kérdeztem én is, és azt válaszolta, hogy látja. Azt már nem mertem megkérdezni, mit lát, mert így is zúgott már a fejem a sok számomra érthetetlen dologtól. Kívülről tudja az összes valaha megismert dallamot, bármit első látásra hibátlanul lejátszik a kottából, de önállóan nem képes végig játszani egyetlen - legyen bár akármilyen rövid – zenedarabot sem.
(Ugorjunk előre az időben: néhány év múlva Éva mégis orvosok kezébe került. Egyre súlyosodó látásromlása miatt vizsgálták és kiderült, hogy agydaganata van…)
*"Sosztakovics agyában volt egy háborús repeszdarab, ha oldalra hajtotta a fejét, zenét hallott” – írja Dr. Dajue Wang. |
