Péntek
2017-11-17
23:45:56
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

A harapós szeletelő gép


A sikeres felvételi vizsga után Eleket, hazafelé vitte a vonat, a mocskos, rozoga harmadosztályú vagon. Akkor még nem gondolta, hogy görcsbe fog rándulni a gyomra egy idegen ember láttán. Vidáman nézelődött az ablakon át, csodálta a tájat, a tovafutó villanypóznákat, a töltés menti füzeket, a távolabb feltűnő tanyaházakat, a tágas mezőkön fel-felbukkanó vadakat, a megállókon és állomásokon tülekedő utasokat. Már kicsi gyermek kora óta kedvelte a vonaton utazást. Megejtette az elsuhanó táj, a változások. Elhatározta, ha majd felnőtt és gazdag ember lesz, végig filmezi a sínek menti tájat szülővárosától a fővárosig. Nem lett belőle semmi, de később már értelme sem lett volna, hiszen a gépkocsik vették át az uralmat az utazás felett. A vonatozás nem volt már többé mindent elsöprő élmény. A felvételi vizsga évében, s sokáig azután is Elek számára még megmaradt annak, ami mindig is volt – izgalmas, megunhatatlan kalandnak.
Itt a teremben is lehetett nézegetni, tanulmányozni a környezetében levőket, s magát a hatalmas termet, a nagy csillárokat, a fali lámpákat, a lesötétített ablakokat – biztosan azért sötétítették le azokat, hogy teljesen kizárják a külvilágot. Ez a nézelődés azonban nem hozott kellemes izgalmat, csupán szorongást, amit még növelt is a széksor végén ülő alak. Egy idegen. Pedig Elek nem volt gyáva. Külvárosban nőtt fel, s megtanulta feltalálni magát minden helyzetben, megtanulta megúszni a bajokat. A városi és különösen a külvárosi lét bátorságot és ravaszságot követelt. Másképp börtön, vagy hajléktalan szálló következik. Kevesen vannak, aki képesek megszökni, vagy felmászni a gödör oldalán! Elek ezek közé tartozott, s szerencséjére a családja is eredményesen küzdött a perifériás lecsúszás ellen. Édesapja a vasútnál dolgozott. Jól keresett, el tudta tartani családját, felesége otthon maradhatott, nevelje öt gyermeküket. Nem sokan engedhették ezt meg magoknak azon a vidéken.
Testvéri közül a legnagyobb, az Eleknél négy évvel idősebb Rozál, ahogy befejezte a nyolc osztályt beállt dolgozni a gyümölcsfeldolgozóba, hozzájárulva a család költségvetéséhez, ami az apa jó fizetése mellett is elég szűkös volt az öt gyerek mellett. Először csak a nyári szünidőben szegődött el a feldolgozóba, de a következő szezonban már ott ragadt. Véglegesítették. Elek mindig könyörgött neki, vigye be őt is a „gyárba”, de Rozál nem állt kötélnek. „Nem neked való!” – mondta határozottan.
A gyermeket nagyon izgatta az a hely. Egy elhagyott téglagyárat alakítottak át zöldség és gyümölcs feldolgozóvá. Amíg az idő megengedte a nagy nyitott csarnokokban folyt a munka. Idényben akár százan is szorgoskodtak a telepen. Mikor pedig beálltak az őszi, téli zimankós napok beszorultak a hatalmas kemencék falai közé. Vastag téglafalú, boltíves nagy termek képezték az egykori kemencéket. A falak nem engedték be a hideget, ahogyan annak idején, amikor még működtek, nem engedték ki a meleget. Itt lehetett most tárolni, válogatni, csomagolni a zöldségeket, a téli körtét, almát. A törzsgárda húsz-huszonöt embere egész évben talált munkát magának. A férfiak a karbantartással, a kádak, szerszámok előkészítésével foglalkoztak ilyenkor, az asszonyok, lányok pedig végezték a tulajdonképpeni feldolgozást folyamatosan. Elek nem annyira a munkára volt kíváncsi, hanem az óriási kemence és a gépek érdekelték. Ha Rozál nem is akarta elvinni, azért mesélt neki az ott folyó mindennapokról, a szeles csarnokokról, a félelmetes szeletelő gépekről, a szárítókról, meg a társairól.
- Nehogy azt gondold, hogy csupa szórakozás ott az élet. Dolgozni kell, ám! – mondogatta -S a gépek bizony sokszor veszélyesek. Fellázadnak az ember ellen.
- Az nem is lehet! – tiltakozott a képtelenség ellen a fiú.
- De bizony! A múltkor is a barátnőm, Magdus bátyjának leharapta a mutató úját – zárt volna le a vitát Rozál, de az öccse nem hagyta.
- Mondd el, mondd el, hogy történt!
Kénytelen keletlen, engedve a gyermek uzsukálásának, elmondta, az esetet. A Magdus testvére, Lázár, aki itt lakik a szomszédjukban, kiment, hogy napszámosként álljon be dolgozni egy hónapra. Fel is vették, hiszen a szezon közepén jól jön minden munkáskéz. Érdeklődő, vizsla ember Lázár, szeret mindenhez hozzá matatni. Egy darabig mind nézte a hagymaszeletelőt, hogy az milyen ügyesen bánik azzal csípős szagú zöldséggel. Hogy annak bezzeg nem csípi a szemét, csak szépen a fogó közé kapja a megtisztított hagymát, és pillanat alatt milliméter széles szeletekre vágja, s visz is tovább a szárító tálcákra. Addig csodálta, bámulta, míg egyszer csak – ki tudja mi juthatott az eszébe – egy nagyobb hagymát meglökött, hogy könnyebben elkaphassa a gép, de az nem csak a hagymát, hanem az úját is elkapta. Alig tudták a rendelőben összevarrni. nem is ment vissza többet a telepre!
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2015-02-02)
Megtekintések száma: 165 | Hozzászólások: 1
Összes hozzászólás: 1
1  
Bizony,  a kíváncsiság bajba sodorhat!

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]