A vándorkereskedő
 Láttatok már vándor kereskedőt? Hozzánk egyszer feljött a szőlőbe, s hozott a lapos ládájában mindenféle apró dolgot. Volt ott a rekeszekben habzó fogpor, cipőpaszta, körömkefe, kis olló, tű, cérna meg, még amit csak elképzeltek, s még az is, amit nem. Udvariasan, kissé félve szerénykedett be az udvarra. Körülnézett valaki élőembert keresve. Mi, gyerekek láttuk meg először, s oda is vágtattunk üdvözlésére. - Kit tetszik keresni? – kérdezte udvariasan Misike, közülünk a legnagyobb fiú. - Éppen téged! – válaszolta mosolyogva. - Na, Misike, mit szólsz? Vendéged jött! – kapott a szón a cserfes Flórika, akit Kisvirágnak becéztünk. - És a bácsi miért keres éppen engem? – jött bele a játékos beszédbe Misike. A többiek kacarászva figyelték, vajon mi sül ki ebből az egészből. - Látom, hogy szeretnél csavaros cukorkát vásárolni! - Persze, de nincs pénzem! Ezen is lehetett egy nagyot kacagni. A nagy hangzavarra aztán apa is megjelent, de csak akkor vettük észre, amikor a vándorárus előtt megállt. - Hé, maga az Sztyepán? Rég járt mifelénk! - Jó napot kívánok! – örvendezett a fogadtatásnak. - Árut beszerezni voltam. Van mindenféle apró vetőmagom, ami most a veteményesben esedékes. Március van, nem igaz? - Jöjjön, Sztyepán, menjük fel a tornácra, s mutassa, milyen áruja van ma? Kiakasztotta a lapos ládáját a nyakából, s letette az asztalra. Kíváncsi szemekkel lestük, vajon mi lehet abban a fedeles alkalmatosságban. Nem kellett soká várnunk, mert az árus felnyitotta a fedelet, s azt nekitámasztotta falnak. Elénk tárult a titok, ami kész csoda volt a szemünkben. Rekeszekre volt osztva az egész, a fedél pedig belülről akasztók voltak, s az a sok minden! Apuka intésére minden gyerek kapott egy csavaros cukrot, s azzal el is széledtünk, de nem mentünk messze, hogy halljuk mit beszélnek a felnőttek. - Te látod, hogy a bácsi milyen furcsán tartja a karját? – húzódott mellém Misike. - Látom, s éppen a jobbat! – súgtam vissza neki az észrevételemet – Azért nyitotta fel a láda fedelét is a ballal. - Vajon mi történt vele? Biztos a háborúban szerezte – tanakodott Misike. - Akkor hadirokkant! Hős! – lelkesedtem. A sugdolózás, sutyorgás a többieket, mint mágnes a vasat, odavonzotta hozzánk, s mikor nekik is elmondtuk, mit sütöttünk ki ketten, a lelkesedés rájuk is átragadt. - Egy igazi hős! – ismételgették. Apa is meghallotta a zsivajgást, s megkérdezte, mi zajlik ott. Nem volt mit tenni, el kellett mondani, mi kavarta fel a kedélyeket. - Szóval, szeretnétek tudni, mi történt a Sztyepán bácsi karjával? Megkérjük, mondja el ő maga. - Tessék elmondani! – kiáltottuk kórusban. - Na, figyeljetek ide! Nem voltam én hős, hanem szanitéc, aki szedi össze a sebesülteket a harctéren, igyekszik gyors elsősegélyt nyújtani nekik, és amilyen hamar csak lehet hátravinni. - És mi történt? - Találatot kapott a kórház-sátor, és én éppen ott voltam. - És? - Semmi. Túléltem, a karom megbénult, de megvan, és visszamentem a hadtáphoz. Ott értem meg a háború végét. - Most akkor már nem katona Sztyepán bácsi? – kérdezte Kisvirág, mire mindenki elkacagta magát. - Most vándorkereskedő vagyok! – simogatta meg a kislány fejét mosolyogva. - De miért éppen vándorkereskedő? – kotnyeleskedett tovább Kisvirág. - Mert ez a foglalkozása! – jegyezte meg nagy bölcsen Misike. Eltelt a nyár, s az ősz is, mikor Sztyepán bácsiról hír érkezett hozzánk. - Emlékeztek a vándorkereskedőre? – kérdezte apa Karácsony előtt – Itt járt nálunk nyár elején. - Igeeen! – kiáltottuk kórusban. - Csavaros cukrot kaptunk tőle – emlékezett a cserfes Flórika, akit Kisvirágnak becéztünk. - Meghívott az esküvőjére, és megkért legyek a tanúja. - Jaj, de jó! – örvendeztünk. A lakodalomból mégsem lett semmi – Sztyepánt kémkedés vádjával letartóztatták, és csak négy év múlva szabadult. Menyasszony nem várta meg, hanem külföldre disszidált… | |
| Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2015-05-10) | |
| Megtekintések száma: 602 |
| Összes hozzászólás: 0 | |