Vasárnap
2017-11-19
18:59:49
...
Statisztika
Szabolcs

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Cicalecke


De társad ő csak úgy lehet,
Ha majd bizalmát elnyered (T. S. Eliot)

Ma nem a magam dolgaival akarok bölcselkedni, hanem csak a nagyfiam esetét említem.
Vizitából jövet haza, a hátsó ajtó felé került ne ébressze fel a házat, ha már lenyugodtak volna.
No, az a hátsó ajtó, a menekülő, az egy régi szokás. A régi emberek úgy építették a házukat azokban a nehéz időkben, mikor hol a tatár, török, német, vagy éppen a király, vagy a fejedelem emberei törtek rájuk, sarcolták, nyomorgatták a falusi népet. Ilyenkor kellett a hátsó ajtó, hogy azon el lehessen menekülni. Be egyenest az erdőbe, mely most is ott húzódik alig kőhajításnyira a telek végén. Későbben is jól jött, ha a finánc elől akartak valamit menteni.
Csöndesen közelit a legény a hátsó ajtóhoz, a menekülőhöz, egyszerre nagyot rikolt, s hamar sirül befelé.
- Mi baj? – kérdi az anyja.
- Egy vadállat van ott künn. Elfutott a lábamnál.
Erre mind ahányan a házban voltunk kitódultunk az udvarra, s lámpával kerestük a vadállatot, de nem találtuk.
Másnap délután, hogy jövök haza, ott találok a hátsó ajtó küszöbe előtt egy öklömnyi fekete gombolyagot. Nem futott el, hanem rám nyávogott apró fogakkal tűzdelt szájával. Na, mondok magamban, itt a vadállat! Fel is vettem gyorsan, és vittem be, lássák a többiek is.
- Itt a vadállat! – szólottam, s nagy örömmel fogadták a jövevényt.
- Megtartjuk-e? – kérdeztem a nejemet.
- Meg, meg! – felelte kórusban a család.
Ezzel eldőlt a sorsa, csak még nevet kellett neki adni.
- Legyen Kormos.
- Mint a nagyapa tenyészbikája?
- Akkor legyen csak így fekete.
- Túl hosszú.
- Hívjuk egyszerűen macskának. Legyen ez a neve.
Ebben meg is egyeztünk. A gyerekek készítettek neki az ajtón kívül ruhákkal bélelt macskaszállást, amit el is fogadott. Megegyeztünk, hogy a házban nincs mit keresnie, s ezt hamar meg is tanulta. Szépen növekedett, hisz mindenki etette, kényeztette. Mégsem hízott el, mert sokat mozgott, ugrált. Minden mozgónak utána kapott, mászott fára, kerítésre és végtelen nyugodt képpel bosszantotta a kutyát.
Húsvét előtt került a házhoz, s nyár végére már derék kis kandúrrá érett. Vadászni is próbálgatott – előbb csak tücsköt, bogarat, röpdöső pillangókat, meg fészekből kiesett verébfiókát. Egy szép nap reggelén pedig egy patkányt hozott a küszöbre. Hogy tudta elkapni? Ma is rejtély, hiszen maga is alig volt nagyobb a pocegérnél. De kicsi egeret is hozott, nem is ritkán. S ez addig ismétlődött szinte heti rendszerességgel, amíg az egerek, s patkányok el nem takarodtak a környékről.
Ez így mind szép és jó volt, de nem csak a vadászatban jeleskedett, hanem szívesen eljárt a macskák titkos gyűlésére, ahol kisebb korában még eltűrték, de ahogy nődögélt, el akarták kergetni, ebből pedig verekedés lett. A rövidet rendesen a mi macskánk húzta. Megtépázva, kicifrázott fülekkel került elő másnap. A tél közepén, húshagyó kedd környékén aztán úgy ellátták a baját, hogy alig élte túl – a bal pofáján, hasa táján, mindkét lábán tátongó sebek voltak. Futottunk az állatkórházba vele. Órákig dolgozott rajta a doktor, amíg összefoldozta.
- Figyeljenek rám! – szólott az operáció után – Ez egy kandúrmacska, s a területen ahol lakik, egy öreg kandúr uralkodik. Ahogy mondom, uralkodik. Nem tűr meg a területén másik ivarérett bakmacskát. Vagy elűzi, vagy megöli. Ezt meg fogja ölni, mert ez egy harcos macska, s nem menekül el, nem bújik a gazda nadrágja mögé.
- Na, szép reményeink vannak!
Hazamentünk ügyesen, és a garázsban készítettünk vackot a hős kandúrnak. Naponta kötöztem, kezeltem a sebeit, s egy hét alatt teljesen begyógyultak. Ezután kiengedtem, költözzön vissza a helyére, a bejárati ajtó mellé. Jó leckét kaphatott, mert hetekig ott időzött a ház közelében. Később aztán újra kezdett éjszakánként eltekeregni.
Úgy látszik, vége lett a macskanász időszakának, mert nem láttam küzdelem nyomait a cicánkon, se éjszakánként nem hallottunk hívó miákolást, s a reá jövő választ.
Vagy a kiskandúr végül „nagy” lett és most ő a császár?

„Ha szólíthatsz, majd szólok én,
De köztünk álljon ám tovább
A három lépés távolság” (T. S. Eliot)
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2016-08-30)
Megtekintések száma: 114
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]