Hétfő
2017-09-25
14:09:50
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Éva naplója 3. fejezet
Április 3. vasárnap

Odakint még alig virradt, amikor kopogtattak. Éva szinte azonnal, még hálóingben nyitott ajtót. Zsuzsanna nővér állt ott dideregve.
– Bocsásson meg – szabadkozott –, hogy felébresztettem. Megjött Túróczy Jóska, ő hordja a tejet. Azt kérdi, mennyit adjon maguknak?
Éva nem felelt. Nem volt bátorsága megmondani, hogy tejre csak a legkisebbnek tud költeni. Minden fillért előre pontosan kiszámolt, és csak a legszükségesebbre telik.
A nővér észrevette a zavarát.
– Kevés a pénze, ugye? Menjünk csak be!
Zsuzsanna villanyt gyújtott, és a pillantása Éva mezítelen karjára esett.
Megmerevedett. A nő karját, nyakát és lábát mindenhol kék, zöld, sárga, barna zúzódásnyomok borították. Az idős asszony elsápadt, és a szája elé kapta a kezét. Már nem emlékezett rá, mit akart mondani a tejről. Egy percig szótlanul bámult a fiatal nőre, azután fuldokolva kimenekült a házból.
Éva zavartan nézett magán végig. Nem értette, mitől ijedt meg a nővér. Végül arra jutott, hogy a hálóinget vette zokon. Önmagát ostorozta, amiért nem kapta magára a pulóvert, mielőtt ajtót nyitott.
Visszafeküdni nem volt értelme, jobbnak látta felöltözni. A kicsik még az igazak álmát aludták.
Csendben kiosont az udvarra. Hasznossá akarta magát tenni, ezért úgy döntött, hogy eltakarítja a havat. A szerszámoskamrában azonnal rátalált a lapátra és a söprűre.
Alig fogott a munkához, Gábor atya előtipegett.
– Hagyja ezt lányom, úgyis mindjárt elolvad! Kár ilyen nehéz munkát feleslegesen végezni a maga állapotában. Inkább pihenjen még egy kicsit a miséig, utána úgyis sokat kell állnia. Ha maga is úgy akarja, bemutatom a környékbelieknek – az atya lassan kibontotta a kezéből a lapátot. – Menjen vissza nyugodtan a családjához, és ha bármire szüksége volna, csak szóljon.
Éva csalódottan vonult vissza újdonsült otthonába.
A gyerekek még aludtak. Halkan letette a kabátját a székre, nehogy felébressze őket, aztán ruhástól végigdőlt az ágyon. Szinte azonnal elaludt.
Hétkor arra ébredt, hogy Zsuzsika ott ül mellette az ágyban, fölé hajol, és az egyik gombot csavargatja a ruháján.
Nagyot sóhajtott, aztán felkelt. Talán az előző nap izgalmaitól, rettenetesen fáradtnak érezte magát. A megszokott mozdulatokat lassan végezte. Tisztába tette és átöltöztette a kicsit, s közben észre sem vette, hogy Zsuzsanna egy lábas forró kakaóval a kezében már régóta figyeli őket az ajtóból.
– Nem akartam megzavarni magukat – szólalt meg, amikor végre észrevették. – Csak ezt a kis kakaót főztem a gyerekeknek. Fogadja el!
A kakaó szó hallatán felébredt a két nagyobbik gyerek is. Azonnal kimásztak az ágyból, hogy rácsimpaszkodjanak a nővérre. Éva azonban visszaparancsolta őket.
– Felöltözünk, és asztalhoz ülünk.
A gyerekek vita nélkül engedelmeskedtek a halk szónak. Ekkor a harmadik kislány is felült. Beleszimatolt a levegőbe, és tapsikolni kezdett örömében.
– Kakaó! – majd kicsit ijedten folytatta: – Jaj, pisilni kell!
Néhány perc múlva az összes gyerek meleg ruhában volt, a nagyok a székeken, a kicsik a bevetett ágyon ülve kortyolták a meleg italt.
Zsuzsanna csendben figyelte az eseményeket. Csodálta Éva határozott, gyors mozdulatait, ahogyan kiosztotta a ruhaneműket, bögrébe mérte a kakaót, szeletelte a kenyeret, aztán ahogy felöltöztette a családot, fazékban vizet tett a tűzhelyre melegedni, felrázta a párnákat, ablakot nyitott, végül beszedte a száraz ruhákat, és mindezt alig néhány perc alatt.
Bár a nővér sem tétlenkedett soha életében, nem tudott segíteni Évának. A nő mozdulatai olyan sebesek voltak, hogy alig kezdett el egy munkát, már be is fejezte. Miközben a gyerekei ettek, ő előkészítette a mosást. Csak akkor ült le, mikor a kicsik már mindent megettek-ittak. Neki egyetlen szelet kenyér maradt. Még margarint sem kent rá.
Zsuzsanna újból megrémült. Csupán a lábasra várt, mégis tanúja lett egy újabb sorscsapának. Elfacsarodott a szíve, ahogy a családot nézte. Azt hitte, kezdi érteni, miért menekültek el otthonról.

Nyolc előtt hátraballagott az atya a kert végébe, hogy személyesen hívja őket misére. A gyerekek az első szóra vették a kabátjukat. Éva még gyorsan kiteregette a ruhákat. Az öreg pap türelmesen várt, közben a kicsikkel beszélgetett.
– Tudjátok-e, milyen nap van ma?
– Húsvét – válaszolta a két nagyobbik.
– És mit ünneplünk Húsvétkor?
– A Jézus feltámadását. Milyen szépen csillog a cipője, pedig régi.
– Ferkó, nem illik megjegyzéseket tenni másokra! – szólt közbe az anyja.
– Örülök, hogy tetszik a cipőm. A tiéd is szép – tettette a pap, hogy nem hallotta az intelmet.
– Pénteken ott volt az új ruhával együtt. A mama csak akkor engedte meg, hogy felvegyem, amikor megfürödtem. Azt hiszem, a húsvéti nyuszitól kaptam, mert a testvéreim is kaptak új ruhát meg cipőt. Ha a mama veszi, akkor csak az egyik testvérem szokott kapni.
Végre elindultak. A kapuban azonban Éva riadtan a fejéhez kapott.
– Elfelejtettem bevenni a gyógyszereket!
– Megvárjuk – kacsintott a pap.
Beletelt néhány percbe, amíg a nő visszatért. Időközben szemerkélni kezdett az eső.
A templomban Zsuzsanna az első padba ültette őket. Éva örült ennek, legalább nem kellett a tömeg szemébe néznie.
A hívek egyre gyülekeztek. Kilencre a pici templom teljesen megtelt, még a kapun túl is álltak; a kívül rekedtek esernyőin halkan koppantak az esőcseppek.
A hosszú mise alatt a gyerekek egyre kérdezősködtek, és Éva halkan felelgetett nekik. Noha nem volt ellenére az istentisztelet, alig várta a végét.
A házasulandók kihirdetését követően az atya még nem bocsátotta el a híveket. Először csak általánosságban beszélt a keresztényi könyörületességről, majd név szerint is megemlítette Évát és családját, mint a legelesettebbeket az egyházközségben.
Amikor mindent elmondott, kiállt a templom elé, hogy mindenkitől személyes búcsút vehessen. Zsuzsanna is eltűnt valahová, így Éva egyedül maradt. Még nem mert elmozdulni a helyéről. Messziről úgy látszott, észre sem veszi a reá szegeződő tekinteteket.
Aztán lassan csend lett.
A két ministráns sokáig szöszmötölt a sekrestyében, ám nemsokára őket is hazazavarta a kántor. Az idős férfi néhányszor elsétált a padsorok között, kiürítette a perselyeket, összeszedte az imakönyveket, és lezárta a kis orgonát. Amikor végzett, Évához lépett.
– Már mindenki elment – mondta csendesen.
Kinn a téren nyoma sem volt hónak, és a tömeg nagyobbik része is szétszéledt. Zsuzsanna nővér az ábécé előtt beszélgetett egy idősebb asszonnyal, Éva mindkettőjüknek köszönt. A kicsik is így tettek.
Álldogált még néhány csoport a tér különböző pontjain. Páran lopva végigmérték a családot, a többség azonban nem foglalkozott velük.
A kapuhoz érve akadt egy kis gondjuk. Először rossz kulcsot dugtak a zárba, amin aztán jót mulattak. Az új otthonukban még egy meglepetés várta a gyerekeket: az asztalon, a két széken és az ágyon két-két picike csokitojás kínálta magát.
Csak a kis Zsuzsika kezdte rögtön bontogatni a színes csomagolópapírt, a nagyobbak helyet kerestek, ahova eldughatnák.
Az anyjuk az ágyról nézte őket, a délelőtt kiszívta az erejét. Olyan jólesett hátradőlni, s a szemét csak egyetlen pillanatra behunyni.

Valamivel később éles kopogás riasztotta fel. A gyerekek nem voltak sehol. Az ajtóban az idősebb asszony állt a térről.
– Nem ébresztettem fel, ugye? Szeretném áthívni magát is hozzánk. A gyerekei olyan jól érzik magukat, hát gondoltam, ebédeljenek nálunk.
Éva zavarban volt.
– Nem akarok a terhükre lenni.
– Nem lesznek! A lányomékat vártuk Pestről, aztán ma reggel telefonáltak, hogy beteg lett a legkisebb unokám. Mi meg közben bekészültünk mindennel. Ott a sok étel, az öregemmel két hétig se’ ennénk fel.
– Hát jó – egyezett bele Éva.
A bőséges ebéd után a házigazda segítette haza a családot. Talicskában tolta Éva után a ruhákat és élelmiszereket, amiket a két öreg a saját házában feleslegesnek ítélt. Mindezek tetejébe akadt a padláson egy régi kisszék meg egy kiságy is.

Amíg a kicsik a délutáni álmukat aludták, anyjuk lemosta és beállította az új bútorokat, dobozban az asztal alá dugta a befőtteket, kimosta a kapott ruhákat a gyerekeiével együtt, majd kitakarította a szobát. Egyet szusszant, aztán felsöpörte az udvart és kiteregetett. Mivel a kicsik már ébredeztek, uzsonnát is készített: kenyeret szeletelt, teát főzött. A maga kenyerére megint nem kent margarint.
Mialatt a gyerekek ettek, beágyazott, beszedte a száraz ruhát, makulátlan rendet és tisztaságot varázsolt.
A nővér természetesen megint rosszkor érkezett, Éva éppen akkor ült le az asztalhoz a szelet üres kenyerét elfogyasztani.
Zsuzsanna egy pillanatig némán állt az ajtóban, Gábor atya tolta beljebb. Középkorú pár jött mögötte.
A pap bemutatta őket: Kovácsék Pestről, rokonokhoz jöttek látogatóba. Meg akarnak ismerkedni velük.
Az asszony még be sem lépett, már kérdezősködött, s egy óvatlan pillanatban végighúzta a mutatóujját az ablakpárkányon.
– Mivel foglalkozott, mielőtt gyes-re ment?
– Óvónő voltam.
– Ért a mezőgazdasági munkához?
– Azt hiszem. Otthon egyedül gondoztam a kertet.
– Mekkorát?
– Hétszáz négyszögölt.
– Tartott állatot is?
– Húsz disznót hizlaltam leadásra, és ötven anyanyulat gondoztam.
– Csirkét is?
– Igen, de azt már mind elvitték a vágóhídra.
– Hányat nevelt egyszerre?
– Kétezret.
Zsuzsannának hirtelen le kellett ülnie.
– Ha ilyen jól élt otthon, akkor minek jött el?
– Én csak gondoztam a jószágot, nem volt az enyém.
– Mennyit keresett az állatgondozással?
– Használhattam érte egy szobát.
– Akkor nem rokonoknál lakott?
– Az élettársammal és a családjával.
– Volt külön lakásuk?
– Az anyósom melletti öreg házban laktunk, közvetlen szomszédok voltunk.
– Meséljen a házról! Hány szobás, milyen fűtésű?
– Két szoba volt benne, a kisebbikben laktam a gyerekekkel.
– Volt szép bútoruk, kocsijuk?
– Az én szobámban csak egy nagy szalmazsák volt, azon aludtunk.
– És a másik szoba?
– Nem tudom.
– Soha nem lépett be oda? – csodálkozott Zsuzsanna.
– Kulcsra volt zárva előlem. Az anyósom takarította.
– Miért nem vettek bútort?
– Egyszer kaptam egy régi sezlont… az élettársam összevágta tűzifának.
– Apa a hajamnál fogva rángatott le róla – szólt közbe a legnagyobb gyerek. – És akkor tört el a Ferkó lába is, mert apa belerúgott.
Döbbent csend következett.
A férfi, aki eddig nyugodtan álldogált a felesége mellett, most megfogta a karját és intett Éva felé.
Az asszony kelletlenül folytatta a kérdezősködést.
– Még egyet kérdeznék, mennyi a havi jövedelme?
Éva elővett egy szelvényt és átnyújtotta.
– Családi pótlék a négy gyerekre és a gyed Zsuzsika után.
– Ez nagyon kevés – húzta el a száját a nő. – Van valami terve? Mit fog csinálni egyedül?
– Albérletet keresek, ahol lehet állatot tartani. Veszek nyulat, tyúkot, gondozom a kertet, elmegyek napszámba vagy takarítani. Nem félek a munkától.
– Tud tapasztani?
– Házat? Tudok.
– Én nem bízom magában, csak a férjem… Van itt a falu szélén egy öreg parasztháza, még az apjától örökölte. Azt akarja, hogy adjuk oda maguknak. Ne örüljön! Bele fog rokkanni a munkába! Öt éve nem lakják, rendbe kell rakni, kimeszelni, tapasztani, mázolni. Van hozzá két nagy melléképület, meg egy hatalmas telek, amit teljesen benőtte a bozót. Ha gondolja, odakísérem, hogy megnézze.
Zsuzsanna boldogan vigyázott a gyerekekre, míg anyjuk új otthon után nézett.

Éva alig ment el, már jött is vissza.
– Na, hogy sikerült? – érdeklődött a nővér.
– Háromszázötvenezret kérnek érte.
Az atya elvörösödött.
– Nekem nem ezt mondták! – kezdte mondani magából kikelve. – Azt mondták, hogy…
Éva olyan mélyen hallgatott, amitől az atyába is beleszorult a szó.
– Nem lett volna szabad hazudniuk! – morogta végezetül.
– Pedig becsületes embereknek látszottak – motyogta maga elé a nővér. – Bizony a pénz nagy úr. Azért ne csüggedjen, mi nem fogjuk az utcára tenni magukat!
Éva később lenyelte a déli gyógyszeradagját. Gondolatai még a háznál jártak. Milyen jó lett volna egy saját otthon…
Nem is hallotta, hogy ismét kopogtattak. Fiatal pár jött egyévesforma kisfiúval.
– Jó napot! Kovács István vagyok – nyújtotta a kezét egy barátságos fiatal férfi. – A szomszédom mondta, hogy ide vetette a sors. Gondoltam megkérdezem, elfogadja-e ezeket. Pár babaholmi, a mi fiunk már kinőtte.
– Nagyon köszönöm, ez óriási segítség – vette át Éva a nejlonzacskót.
Azonnal kiöntötte a tartalmát az ágyra, és át is vizsgálta az egészet: ingecskéket, rugdalózókat, három foltos pelenkát, kis sapkákat.
– Mi is úgy kaptuk, azóta ki sem volt bontva – szabadkozott a nő. Alig volt több tizenhatnál.
– Nem baj, rendbe tudom hozni mindet.
– Tud varrni? – csodálkozott a vendéglány.
– Igen, minden ruhánkat én varrtam.
– Akkor mi nem is zavarnánk tovább – toporgott a férfi türelmetlenül. – Gyere, Teri!
A férfi egy perccel később visszatért. Egyedül volt. Éva éppen akkor tette fel mosóvizet melegedni.
– Elnézést kérek azokért az ócska rongyokért! – szabadkozott. – Ne vacakoljon velük, inkább vegyen újakat.
Csak jóval a távozása után vette észre Éva az asztalon hagyott borítékot. Hétszáz forint volt benne.
Sötétedésig még négyen jöttek. Az első, egy középkorú nő, pénzt hozott és pár régi, ám annál gyönyörűbb festett tányért.
Másodjára nyugdíjas házaspár érkezett. Egy nagy tálca húsvéti süteményt hoztak és felajánlottak egy szekrényt.
– Nem szép, a lakkozás régen lekopott róla, csak egy csúnya, régi parasztszekrény. Még a nagyapám rakott bele polcokat, jól lehet benne pakolni. Nekünk már csak a helyet foglalja.
A harmadik, egy harmincas nő egyre-másra kérdezősködött. Éva minden válaszába belekötött, s amikor látta, hogy a nő nem veszi fel, sietve távozott. Zsuzsanna pár perc múlva izgatottan szaladt be. A rosszindulatú látogató ugyanis egy vastag borítékot hagyott nála Éva számára. Egy kötegnyi vásárlási utalvány lapult benne.
A negyedik látogató a helyi iskola igazgatója volt. Könyveket hozott a gyerekeknek, meg egy jókora darab főtt sonkát, és vacsoráig ott maradt beszélgetni. Éva nagyon élvezte a társaságát. Azzal váltak el, hogy ha ősszel még itt lesznek, a kicsiket felveszi az óvoda és lesz kedve tanítani, munkába állhat az iskolában.
A vacsora egészen másképpen zajlott, mint megszokták. Az újonnan kapott tányérokba nem a mindennapi üres vajas kenyér került, hanem vékony sonkaszeletek, Zsuzsanna meghámozott festett tojásai és desszertnek a délután kapott sütemény. Most fordult elő először, hogy Éva is ugyanazt vacsorázta, mint a gyerekei.

Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: SF (2012-06-11)
Megtekintések száma: 186 | Hozzászólások: 2
Összes hozzászólás: 2
2  
Amikor ezt a részt írtam, én is. Hány felesleges dolgot dobunk ki ahelyett, hogy az "Éváknak" adnánk!

1  
..magamba mélyedtem...

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]