Hétfő
2017-09-25
14:20:43
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Éva naplója 4. fejezet


Hét előtt kopogásra ébredtek. Mire Éva felkapta a pulóverét, már senki nem volt az ajtóban, ám a küszöbön ott állt a liter tej.
Nyolcra a gyerekek jóllakottan csúszkáltak a padlón az elgurult építőkockákért, anyjuk az utolsó tejes poharat törölgette, amikor árnyékok suhantak el az ablak ellőtt.
Azonnal nyílt az ajtó, és egy férfihang harsant.
– Megjött a szekrény, hová rakjuk?
Egy perccel később a bútordarab az új helyén állt. Valóban nem volt szép, viszont ragyogott a tisztaságtól.
– Még tegnap este kimostuk, kihipóztuk, hogy magának ne kelljen vele vesződnie. A sógorom is hozott valamit.
Akkorra belépett egy újabb vendég, kopottas külsejű mosógépet cipelve.
– Az asszony ki akarta dobni. Majd mindjárt jön a villanyszerelő barátom átnézni.
A szoba lassan megtelt emberekkel. Éva csak ült a széken, és nézte ezt a sok férfit, akik mind őt kényeztették. Most olyan távolinak tűnt Feri és a félelem. Hirtelen újjáéledt benne a remény.
Kilencre mindenki elment, egyedül a szerelő vizsgálta mogorva arckifejezéssel a mosógépet.
– Ha nem pakolja nagyon tele, egy darabig bírni fogja. A tekercselést azért nem ártana kicserélni. Ha lesz időm, a jövő héten beviszem a szervizbe, bent megcsinálják a fiúk.
– Köszönöm, hogy megnézte, e nélkül be sem mertem volna bekapcsolni.
– No, hát megköszönheti egy reggelivel meg egy kávéval.
A férfi végül megelégedett két szelet sonkás kenyérrel, mert kávé az egész házban nem volt.
Evés közben a gyerekeket bámulta. Azok boldogan játszottak, csak a legkisebb állt meg előtte. Egy ideig nézte az idegent, aztán kinyújtotta kis kezét a kenyér felé. A két nagyobbik egyszerre ugrott oda hozzá.
– Nem szabad, Zsuzsika! – kiáltották rémülten, és már húzták is el onnan.
A férfi úgy tett, mintha nem vette volna észre a jelenetet. Kért még a kenyérre egy nagy pohár vizet, aztán elköszönt. Alig tette ki a lábát, Éva máris munkához látott. Mosóvizet tett fel melegedni, ezután elővette az asztal alól a ruhás dobozokat, és a tartalmukat példás rendben elhelyezte a nagy szekrényben. Kevéske holmijuk alig töltött meg egy polcot.

Délelőtt iskolásfiúk jöttek locsolkodni. Egyikük sem fogadott el semmit, inkább ők adtak, ki csokinyulat, ki egy marék fémpénzt. Éva nem akarta elfogadni, de a fiúk ragaszkodtak hozzá.
Dél körül középkorú asszony érkezett két kislánnyal. Egy zacskó gyümölcsöt, tejet, befőtteket, nagy szatyor krumplit és hagymát hoztak. A lányok jó illatú ruhákat tettek a szék támlájára, és egy perccel később már nem voltak sehol.
Helyettük két másik asszony perdült be a házba. Az ő csomagjaikból is ruhák, befőttek, játékok, könyvek kerültek elő. Éppen csak lepakoltak, már mentek is.
Ebédre Éva végzett a mosással, ekkor a kapott holmikat kezdte vizsgálni. Az egyik még érintetlen táskából bab, húskonzerv, rizs, liszt, cukor, kakaó, húsvéti sütemények kerültek elő. Egy másik csomagban a gyerekek kotorásztak. A hároméves Évike visítva dugdosott valamit, persze a holmi az anyjánál kötött ki.
– Rádió! – kiabálták a gyerekek a kis dobozra.
A gép recsegve szólt, a kicsik mégis boldogan ülték körül.
Mivel aznap nem kellett főznie, Éva végre nekiülhetett volna a ruháknak, ám a legújabb darabok mind kifogástalan állapotban voltak, semmi munka nem akadt velük. Akadt köztük felnőttre és gyerekre való is.
Már mind összehajtva állt az asztalon, mikor újabb látogatók érkeztek. Két gimnazista korú fiú hűtőszekrényt cipelt. Nyomukban fejkendős néni fújtatott, két kezében letakart tálcákat egyensúlyozott.
– Bedöglött a hűtőm, hát ki akartam cserélni. Mire hazajöttem az újjal, az unokáim megjavították a régit. Ha ad érte kétszázat, a magáé, de ráér karácsonyig – nevetett. – Addig is, hogy legyen benne valami, hoztam egy kis töltött káposztát meg rántott májat krumplival. Még meleg!
Fél egy előtt még egy család toppant be: apa, anya, három gyerek és két nagymama. Gyerekruhákat, befőtteket, egy jókora darab sonkát, tojást, zöldségeket, gyümölcsöket hoztak.
– Ez csak a kertből való – pironkodott a legfiatalabb nő.
Egy másik csomag is előkerült, azt a szomszédjuk küldte. Friss disznótoros volt benne: hurka, kolbász, hús, csont, zsírszalonna.
A három idegen nő nem engedte Évát hajlongani, pakolni. A családfő három szál illatos jácintot nyújtott át egy borítékkal együtt.
– Ez a három bolond virág a maga tiszteletére nyílt ki tegnap reggel. Ez meg egy kis ráadás. Tegye el, jól jöhet még!
Éva meg sem köszönhette, a szomszéd Túróczyné már terelte is őket ebédelni. A húslevest és a rántott csirkét áhítattal tömték magukba a gyerekek, még a pici Zsuzsika is elmajszolt egy csirkecombot.
A déli pihenőre készülve anyjuk megágyazott, addig a kicsik egymást segítve vetkőztek.
Két nő zavarta meg őket. Mindketten a legújabb divat szerint voltak öltözve, tarka műkörmeik messze túlnyúltak az ujjaikon, és annyi festék volt az arcukon, amennyi egy egész színi társulatnak elég lett volna.
Nem mutatkoztak be. Ahogy beléptek, azonnal pocskondiázni kezdték Évát. A nő csendben tűrte a rosszindulatú megjegyzéseket, melyeknek csak Gábor atya érkezése vetett véget.
– Nem szégyellik magukat! A Sátán szól a szájukból! Ahelyett, hogy szánnák ezt a szerencsétlen családot, vigaszt nyújtanának nekik, még van képük itt veszekedni!
– Csak látni akartam ezt a kis jöttmentet – vetette oda a papnak a fiatalabb. – Nem érdekel az ilyen aljanép! Talán még olvasni se tud, csak rakásra szülni a kölyköket!
– Magának aztán tényleg van mire felvágnia! Magának, aki az országúton árulja magát!
– Ahhoz semmi köze! – visított fel az idősebb, és kivágtatott az ajtón. A másik gőgös fintorral követte.
Az atya feldúltan állt a küszöbön, mintha még soha nem tapasztalt volna ekkora gazságot életében. Amikor sikerült megnyugodnia, szabadkozni kezdett.
– Bocsásson meg, nyitva maradt a kapu. Ahogy megláttam ezeket befelé masírozni, azonnal jöttem, csak már lassacskán megy. Hiába, az öregség… meg beszélni is akartam magával. Felhívtam a környező plébánosokat, és abban maradtunk, hogy mindenki gyűjtést rendez. Pénzt kérünk magának, hogy lakást vehessen, mert ennyi gyerekkel sajnos kicsi az esély, hogy albérletet találjunk. Most mennem kell a szomszéd faluba egy beteghez.
Éva gyorsan lefektette a kicsiket, aztán melléjük bújt. Végre lett volna ideje számot vetni a sorsával, ám nem maradt ideje gondolkodni, olyan gyorsan aludt el.

Halk kopogásra riadt fel. Az ajtóban halk szavú fiatal nő állt, két rongyszőnyeggel a kezében.
– Már régen nem használtam őket, csak porosodtak a szekrényben. Reggel kimostam mindkettőt, hogy ha kell, rögtön leteríthesd! Elmeséled, hogy kerültél ide?
A nőnek – akit szintén Évának hívtak – rengeteg kérdése volt, ugyanakkor tekintettel volt az alvó gyerekekre is, mert suttogva beszélt.
Fél óra után bevallotta, hogy a gyámügyi hivatalban dolgozik, és ha továbbra is ekkora rendben talál mindent, többé nem zargatja őket.
– Az a két ribanc felhívta a polgármestert, hogy azonnal intézkedjen, mert a gyerekek mocskosak, éhesek, nem törődsz velük, szóval vitessük el őket intézetbe, ha lehet, még tegnap. Sanyi persze azonnal szólt nekem, hogy Évikém, ha nem lenne túl nagy kérés, menj ki azonnal! Azt is elmondta, hogy mindennek valószínűleg az ellenkezőjét fogom találni, mert annak a két nőnek még a kérdése sem igaz. Örülök, hogy így alakult!
– Én is. És gyere minél gyakrabban! Az atya meg Zsuzsa néni nagyok kedvesek, de mégsem az én korombeli társaság.
– Mindig vágytam egy ilyen barátnőre! – ölelte meg egyik Éva a másikat.
Amikor elment, a kicsik ébredeztek. Már nem volt értelme visszafeküdni.
Éva azt a kis időt sem akarta tétlenül tölteni, ezért elővette az utóbbi két napban kapott borítékokat. A tartalmukat az asztalra öntötte, szétválogatta a bankjegyeket, csak ezután számolta össze. Majdnem tízezer forint gyűlt össze készpénzben.
Az egészet belerakta az egyik borítékba, ráírta az összeget és leragasztotta. Kicsit gondolkodott, majd a borítékot betette a szekrénybe, az egyik ruhakupac alá. A vásárlási utalványt egy másik borítékban a fűszerek közé állította.
Hirtelen eszébe jutott a délelőtti nagycsalád, akik szintén egy borítékot adtak neki. Akkor bele sem nézett, mert Marika néni már nagyon türelmetlen volt. Most elővette. A borítékban hétezer forint lapult. Sok pénz volt. Erre is rákerült az összeg, s egy perc múlva a másik boríték felett nyugodott a szekrényben.
Késő délután még egy kellemetlen látogató érkezett, aki negyedórán keresztül taglalta, miért helyteleníti, ha valaki elszökik otthonról. Ezúttal Éva sem hagyta magát, jól odamondogatott a kellemetlenkedőnek, aki végül megszégyenülten távozott. Aznap már senki nem merte háborgatni őket.
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: SF (2012-06-20)
Megtekintések száma: 182 | Hozzászólások: 3
Összes hozzászólás: 3
3  
JA! A szocmunkások már csak ilyenek...:)

2  
Köszönöm. Az Éva naplója szívmelengető történet. Imádtam ezt írni.

1  
Olyan jó jóemberekről olvasni. A kellemetlenkedőket pedig borítsa a feledés homálya!

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]