Hétfő
2017-09-25
14:18:10
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Gyöngyszem a Szabin Hegyek lábainál


Kanyargós úton autóztunk Perugia hegyei között. A réteges bazalt lapok ijesztően kinyúlnak az út fölé. Az ilyen helyeken tornácszerű beton építmények – galériák - védik az úton haladókat. Lenyűgöző az átmenet Umbria lankáiról a Monti Sibillini (Szabin hegyek) szurdokaitól szabdalt hegyei, keskeny völgyei között. A Tevere dúsan termő széles völgyéből egy hosszabb alagútban folytatódik az aszfaltút, s a másik oldalon, mintha egy más földrészre kerültünk volna: meredek szilafalak és harsogó hegyi patakok kísérik autónkat, a langyos kora tavaszi levegőt csípős hegyi szél váltja fel, s kanyar kanyart követ. Nem sietünk, inkább a tájat csodáljuk. Az alagutak egymást követik, valamint a falvak, városkák, melyek legtöbbször a fejünk felett magasodó hegyeken épültek. Mind, akár egy-egy erődítmény – letűnt századok harcainak, csatáinak emlékei.
Aztán egy nagyobb ívű kanyar után elénk tűnik a város, utunk célja – Norcia.
A Római Kapun hajtunk be a városba, s az egyirányú utcák útvesztőjében elveszítjük az eddig is mérsékelt tájékozódási képességünket. Másnap aztán kiderül, hogy gyalog járva minden közel van, hiszen az egész Norcia a falon kívüli területekkel együtt sincs több 50-60 hektárnál. Teljesen helyreállított városfal övezi, és madártávlatból szív alakúnak látszik, mintegy jelképezve lakosainak szívélyességét.
Itt született Szent Benedek 480-ban (ikertestvére Szent Skolasztika), aki a Bencés Rend megalapítója, ő alkotta a szerzetesi Regulát, a közösségben élő szerzetesek szabályzatkönyvét, mely Európa szerte ma is érvényes rendtartás a kolostorokban. Életéről kevés adat maradt fenn, de műve – a szerzetesség megteremtése, a keresztény egyetemesség – ma is meghatározó. 1964-ben a pápa „Európa védőszentjévé” nyilvánította. Ez nem is meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy több mint 1500 évvel ezelőtt a Regulában megfogalmazta a közös keresztény Európa eszméjét.
Ismerősen cseng nekünk Szent Benedek neve – bencések élnek hazánkban is, például Pannonhalmán, Győrött, Budapesten, Tihanyban, sőt a Brazíliában, Săo Paolóban működő apátság is a Magyar Bencés Kongregáció keretébe tartozik.
Ezen röpke kitérő után térjük vissza Nursiába. Még ötezer lakosa is alig van, de 11 templomot számláltam össze a falakon belül, és van színháza, a Városi Színház, ahol heti kétszeri rendszerességgel tartanak előadást az ország minden részéből érkező társulatok. A középkori falak teljesen restaurálva állnak, alig mutatva a századok viharait, s rajtuk hét városkapu nyit utat a világra. Az épületek legtöbbje is több száz éves – egyik-másikra rá is írták az építés évszázadát. A várost többször sújtó földrengések miatt szigorú építési rendet valósítottak meg. Minden épület masszív, kőből épült, magassága meghatározott. Még a templomok tornya is csak addig magasodhat, ameddig még „biztonságos”. Az 1997-es Umbriát megrázó földrengés, amely például Assisi templomait, házait olyan nagyon megrongálta, és sok emberéletet követelt, itt nem okozott számottevő kárt.
Bámulattal vegyes csodálattal figyelem a keskeny utcákon bravúrosan közlekedő autókat, s a mellettük nyugodtan járkáló gyalogosokat, a boltok ajtajában vevőkre váró, kényelmesen ácsorgó kereskedőket, a tér simára koptatott márvány kövein üldögélő, a tavaszi napon sütkérező férfiakat, a téren labdázó gyermekeket, a pizza tésztát szeletelő pékinast.
Figyelem a hétköznapok nyugalma után felpezsdülő nyüzsgést szombat-vasárnap, mikor is ellepik a várost a látogatók, a turisták. Idegen ajkú alig van közöttük, inkább a belföldiek látogatják a korzó látványosságait, az ódon sikátorokat, templomokat, pizzeriákat. Ilyenkor későig nyitva tartanak a sonkákat, szalámikat, sajtokat árusító boltok is. Egész heti forgalmuk a töredékét se tette ki a szombat-vasárnapinak, s így nem csoda, ha zokszó nélkül dolgoztak ezeken a napokon. A hentesáru éppen úgy, mint a sajtok helyi előállításúak. Kezdve a tehenektől, juhoktól a vaddisznóig, s a híres szarvasgombáig, mind Norcia környékéről valók, és a kész termékek annyira tipikusan helyiek, hogy Rómában az ilyen hentesárut forgalmazó boltokat „Norcineria” néven nevezik.
Hallgatom az utcák dallamos zsivaját a napsütötte délutánokon, a hűvös reggeli órák csendjét, s a csengő-bongó harangszót déli tizenkettőkor... Érdeklődve nézem a zöldséges kínálatát – alig találok számomra ismeretlen árut -, ellenben meglepődve tapasztalom, hogy nem ismerik sem a petrezselyemgyökeret (zöldjét is csak szárítva), sem a zellergumót. A zeller szárat – sedano - ellenben darabra mérik. „Quanto? Uno?” - kérdezi a kereskedő és már tépi is le. „No, due!” – felelem, s már tépi a következőt. Mérlegre teszi, aztán mondja az árát: 15 cent. A hagymát, a paradicsomot (van belőle 10 féle), paprikát, meg amit még kérek, darabra vásárolom. (Nem halmozzuk, naponta frisset veszünk). Az üzletből kilépve mindketten megköszönjük – én az árut ő a vásárlást. Mosoly itt, mosoly ott.
- A viszontlátásra! Arrivederci!
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2015-01-25)
Megtekintések száma: 160
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]