Péntek
2017-11-17
23:51:24
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Karonfogva

Csery Vince fiatal korában nagy tehetségnek számított, mint drámai színész. Bánk Bánt is alakította. Később aztán történt vele valami. Valami törés.
Szerelem?
Senki sem tudja, de egyik napról a másikra megváltozott. Hol magába fordulva hallgatott, hol bőbeszédűen fecsegett mindenféle összefüggéstelen dolgot. Barátait, kollégáit kerülte, szerepeit ugyan megtanulta, de előadás módja is bizarr, szélsőséges lett. Eleinte ez a viselkedés, egy fajta fakszninak, modorosságnak, affektálásnak tűnt. Akkor döbbentek rá, hogy valami baj van vele, amikor gyógyszer túladagolás miatt kórházba vitték.
Két hétig kezelték, ápolták, mikor kiengedték hosszas betegszabadságot vett ki, és elutazott egy vidéki rokonához. Az édesanyja kísérte el. A betegszabadság letelte után sem ment vissza a színházhoz. Sehova sem ment vissza. Ült otthon magába zárkózva, tétlenül. Édesanyja elhordta orvoshoz, klinikára, gyógyfürdőre. Ennek annyi eredménye lett, hogy naponta fél-, egy órát sétálgatott a falu határában – a „zöldövezetben”. Keresete, jövedelme semmi, anyja nyugdíjából éltek mind a ketten. Igaz, nem voltak nagy igényeik, de a nyugdíj nem két ember szükségleteire volt szabva.
Egy idő után naponta találkoztunk a templom előtti hársak alatt. ahogy jobbacskán lett édesanyjával karonfogva napi rendszerességgel sétálgatott, ha sütött a nap, ha nem. Mindig udvariasan előre köszönt, pedig személyesen nem ismertük egymást. Csak látásból.
Nagy meglepetésemre egyik nap az anyukája helyett egy fiatal nővel látom a park ösvényén jönni. Lassan, andalogva, ráérősen közeledtek, meg-megálltak néha, elmerülten beszélgettek. Gondoltam rokon lehet a hölgy. Aztán másnap is, és harmadnapon is láttam őket, s ettől fogva minden nap. Kíváncsiságtól hajtva leülök egy padra, és diszkréten figyelem, amint kerülik a parkot. Csodálkoztam a dolgon, mert Vince tőle szokatlan módon, nekihevülten, gesztikulálva magyarázott. Onnan ahol ültem, nem hallottam, mit beszélnek, illetve mit beszél Vince, mert a kis hölgy inkább hallgatott.
Másnap aztán megkérdeztem kedves munkatársamat, mit tud erről az új helyzetről. Elmondta, hogy meglepte őt is és barátnőjét is a férfi viselkedésében bekövetkezett változás. Nem is csoda, mert az a férfi, aki eddig csendesen, visszafogottan, szótlanul sétált édesanyjával karonfogva most ilyen szinte egzaltált módon magyaráz ismerősének.
Ismerős?
Rokon?
… vagy?
Megannyi izgató kérdés.
Kedves munkatársam és barátnője kiderítették a kis hölgy kilétét. A gimnáziumban fizika szakos tanárnő, most jött ide végzés után, és ez az első munkahelye. Itt találkoztak a parkban, séta közben, s ez időtől fogva az édesanyja nem kísérgeti a fiát „zöldövezeti” sétái alatt. Úgy látszik, rábízta erre a fiatal nőre. lehet már ismerték azelőttről, mikor még nem laktak itt.
Kedves munkatársam és barátnője kiderítették, nem kis ügyeskedés árán, miről is beszélgetnek, vitatkoznak olyan hevesen. Vince részéről minden esetre igen hevesen.
- A gonosz mindig lesben áll! Nem szabad neki engedni! – magyarázta széles gesztusokkal kísérve szavait.
- Értem! – rebegte a kishölgy.
- Sok trükköt képes ellenünk bevetni! Fel kell ismerni ezeket. Nehéz azonban a felismerés, mert nem egyértelmű, amit mond, sugall, vagy tesz, ami első ránézésre jónak, helyesnek tűnik…
Ez volt egyik nap. Más alkalommal, amit sikerült kihallgatni a számok életünkben való szerepéről értekezett.
- Tünde, te a realitás alapján álló ember vagy, aki a világot fizikai jellemzőkön keresztül szemléled…
Így tudtuk meg, hogy mi a fiatal nő neve. ezen már el lehet indulni. Kedves munkatársam és barátnője nem is késlekedtek és kiderítették, valóban távoli rokonról van szó, aki még iskolás volt, amikor a városból ideköltöztek. Nagy örömmel fedezték fel egymást.
- Szóval, nem szabad a számok törvényeiről megfeledkezni! – folytatta – Fontos szerepük van az életünkben. Nagy elme volt Pitagorasz, neki köszönhetjük a számokon keresztüli megismerés tudományát.
- Hogy milyen okos vagy, Vince bácsi! – lelkesedett Tünde.
Néhány nap elteltével már senki sem akadt fenn azon, hogy naponta ott látni őket az ösvényen sétálni. „Minden csoda három napig tart” – szokták mondani, s ez most is így volt. A megszokott jelenségek sorába kerültek ezek a séták. Senki sem foglalkozott már vele. Magam is így könyveltem el, Vince sétál, magyaráz több-kevesebb hevességgel, Tünde átszellemülten hallgatja. Már észre sem vettem őket, de tudtam róluk mintegy más megszokott dologról. Csak akkor került Vince újból szóba, amikor elmaradtak a séták. Éppen influenzajárvány volt, s így senki sem lepődött meg azon, ha valaki néhány napig, egy-két hétig nem mutatkozott. Vince hiány sem szúrt szemet eleinte. Jött azonban a hír, hogy kórházba került gyógyszer túladagolás miatt.
- Hallotta, főnök – szólt egy reggel kedves munkatársam -, Csery Vince a kórházban meghalt? Nem tudták megmenteni az orvosok, annyi gyógyszer volt benne.
Attól az időtől fogva Vince édesanyja Tündébe kapaszkodva rója a park ösvényeit.
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2015-03-20)
Megtekintések száma: 160
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]