Komor Zoltán - Szürreális félpercesek 6.
| 1 A fiú végül ellopja egy varjú szárnyait, hogy érezze, milyen is repülni. Miközben egy szikláról zuhan, csapkodva azokkal a testéhez képest oly csöppnyi és erőtlen szárnyakkal, arra gondol, hogy tessék, végre boldog. 2 Van egy könyved a polcon, amelyet ha kinyitsz, óriási szél támad odakinn. Kezdetben csak olykor-olykor nyitod ki, azt is csupán azért, hogy a városlakók meglepetésére a legváratlanabb időpontokban kavarj egy kis szelet. Ám hamarosan magával ragad a lapokon futó történet. Most ott ülsz, belefeledkezve a könyvbe, és már észre sem veszed, ahogy az ablakon túl egy tornádó felkapja, és messzire repíti a járókelőket. 3 Kinézel az ablakon, és egy farkast pillantasz meg, ami nagy erővel próbálja elfújni a házadat. Szegény már fulladozik, őrülten kapkodja a levegőt, végül nem bírja tovább, összeesik, sötét lelkét a friss fehér hó vásznára köpve. Kinyitod az ablakot, és a feléd suhanó gonosz lelket egyetlen fújással messzire űzöd. 4 Kalitkában fekete varjat őrzöl. Egész nap állsz előtte, és a nevét szajkózod, abban reménykedve, hogy a madár végül megismétli az elhangzottakat. De az szótlanul és bután néz vissza rád. Telnek a napok, a hetek; tovább próbálkozol. És egyszer csak megszólal a madár. A saját nevét motyogja, tisztán és érthetően. Szeretnéd megdicsérni, de valahányszor szóra nyitnád a szád, varjúkárogás tör elő a torkodból. 5 Kisétálsz a kertbe, hogy megnézd a gyümölcsfákat. Meglepetésedre az ágakról gyümölcs helyett ketyegő faliórák csüngnek. Végignézel a mutatókon, de egyik óra sem mutatja ugyanazt az időpontot. Vajon mennyi lehet az idő valójában? – töprengsz, és a csuklódra pillantasz, de karóra helyett egy húsos alma lóg rajta. Ahogy beleharapsz, elhalkul minden ketyegés; örökre megáll az idő. 6 Egy költő fejében színes szálú a gombolyag. A vége mindig kicsüng a fülén, ő pedig szép pulóvereket, meleg sálakat köt belőle ceruzával. Mennyi ruha - némelyik talán túl szűk, némelyik túl egyenetlenre sikerül, de ahogy fogyik a gombolyag, minden ismerősének tud ajándékozni valami hordhatót. Ő magának persze kényelmetlen egytől egyig, így végül csak a költőt eszi meg a tél hidege. 7 És a lány reggel felszalad a dombra, hóna alatt egy hatalmas, fehér párnával. Alaposan kirázza belőle az éjszaka látott szép álmokat, és figyeli, ahogy beléjük kap a hűs északi szél, messzi tájakra szórva őket. Ám ekkor a lány megszédül, elesik, őt magát is felkapja az erős szél, és a magasba röpíti. A fiú rémülten eszmél ebből az álomból. 8 Aznap nyomtatott betűk hulltak alá egy felhőből. A városlakók értetlen arccal söprögették az utcákat beborító magán- és mássalhangzókat. A szemetes konténerbe hajítva végül szavakká, a szeméttelepre dobva pedig mondatokká álltak össze. De ezt már senki sem látta; varjak kapirgáltak csak unottan a felső kinyilatkoztatás között. 9 A hét egy bizonyos napján öntözőkocsi jár be minden utcát. Emeletes házainkat gondozni kell, hogy még magasabbra nőjenek; hát így fejlesztjük mi a várost. Persze ahogy az épületek egyre nőnek, a bejárati ajtók is csak nyúlnak és nyúlnak: már három embernek kell egymás vállán állnia, hogy elérjük a kilincset. De mit számítanak az efféle kellemetlenségek, ha hétről hétre közelebb kerülünk Istenhez? 10 Reggel arra ébredsz, hogy egy óriási vonat áll az ágyad mellett. – Felszállás, felszállás! – Integet feléd a kalauz, ravasz mosollyal az arcán. Most látod csak, a sínek egymás mögé fektetett párnák, hogy bírnának el ezek egy szerelvényt? | |
| Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: komorzoltan (2012-07-27) | |
| Megtekintések száma: 685 | Hozzászólások: 1 |
| Összes hozzászólás: 1 | |
|
| |
