Vasárnap
2017-11-19
18:46:59
...
Statisztika
Szabolcs

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Krajcár Béla


- Ölt meg a féltékenység, de okom nem volt rá. Felkiabáltam a szembeni ház emeletéről, s az ablakhoz jött, de nem látott – kezdte Krajcár Béla a vallomását.
Lent ültünk a hűvös pincében, itt vallott Béla, nem a rendőrségen, sem nem a gyóntatószékben. A pincében. Ahol barátunk egy kellemes ivót rendezett be. Köröskörül hordók pöffeszkedtek az ászokon, s középen kecskelábú fenyődeszkából összerótt asztal, székek gyanánt görcsös tuskók szolgáltak. Bevallottan azért hívott meg bennünket, barátait, hogy kibeszélje magából a felgyűlt feszültségeit.
- Mondom, ölt meg a féltékenység! – folytatta Krajcár Béla. Egyik percben a mennyországban éreztem magam, a másikban a pokol fenekén. Szép kedvesemmel a bentlakás előtti padon üldögéltünk, s beszélgettünk mindenfélét, amit a szerelmesek szoktak egymás között, Évám beszélt inkább – szeretett beszélni, én pedig hallgattam, s bölcsen hümmögtem egyetértésem jeléül. Különben sem vagyok bőbeszédű ember, s amit mondok, sem fejezi ki pontosan a gondolataimat. Értelmesen hallgatni azonban nagyon jól tudok. Szép kedvesem egyszerre felpattant, és „megyek tanulni” felkiáltással elviharzott. Bambán néztem utána, de aztán én is talpra szöktem, hogy utána siessek. Látom, hogy a buszmegállóhoz igyekszik, jött is a tömött csuklós, de Évám még felfért rá. Hiába futottam, én már lekéstem. Az orrom előtt ment el. A következő csak negyed óra múlva jött. A városi könyvtárnál szálltam le, gondoltam, ide jött a kedves. Igazam volt. A könyvtár kivilágított ablaka mögött láttam a sziluettjét. Nem akartam bemenni, inkább a szomszéd ház lépcsőházi ablakából néztem, ahogy szorgalmasan lapozgatja a könyvét. Hasadt meg a szívem, ahogy ott láttam az ablak mögött! Egy darabig ott tipródtam, aztán kinyitottam a lépcsőház ablakát, és odakiáltottam.
- No, közben azért igyunk egy kortyot – emelte fel a poharát Krajcár Béla -, egészen kiszáradt a torkom!
- Isten, Isten! – koccintottunk.
- Mondom, odakiáltottam, s a kiáltásom tele vággyal, féltéssel, félelemmel szállt a csöndes udvar felett, s áthatolt a bezárt ablakon. Évám felkapta a fejét, kinyitotta az ablakot, s kinézett, lássa, honnan kiáltok, de nem látott meg a már sötétbe borult lépcsőházban. Magam is megijedtem a hangomtól, s már szégyenlettem is a kiáltást, így aztán nem mutatkoztam, inkább beljebb húzódtam a sötétbe. Szép kedvesem egy darabig kereste a hang forrását, de hogy senkit nem látott, becsukta az ablakot, és folytatta a tanulást. Másnap nem találkoztunk, mert szigorlata volt, ami kitűnőre sikerült. De nem ez volt az egyetlen féltékenységi rohamom. Gyerekkorában azt mondták, hogy „gyenge a tüdeje”, később pedig tüdőcsúcshurutot állapítottak meg. Kigyógyult, de félévente kellett orvosi ellenőrzésen jelentkeznie. Egyik alkalommal megkért, kísérelném el. Örömmel ráálltam. Meg is bántam, mint a kutya, amelyik kilencet kölykezett. Elmentünk ügyesen a rendelőbe, leültünk a várószobában a többi beteg közzé, s vártuk, hogy sorra kerüljünk. Egyszer aztán megjelent az ajtóban egy fehérköpenyes szőkeherceg, és intett a kedvesnek, hogy jöhet. Ő fel is pattant, szaporán odasietett, s eltűnt az ajtó mögött. Eltelt tíz perc, negyedóra, még nem aggódtam. Aztán eltel már félóra is, de még mindig bent volt. Nagyon ideges lettem! Mit csinálhatnak ott annyi ideig? És ott az a fehérköpenyes szőkeherceg! Kis idő múlva végre mosolyogva kijött, s élénken kezdte mesélni, mit mondott a doktor, hogy milyen gyógyszereket szedjen, miket egyen, eleget pihenjen, sokat legyen szabadlevegőn, meg más ilyeneket. Én nem szóltam semmit - duzzogtam. Hidegen váltunk el a lakása előtt, s én idegesen sétáltam céltalanul a városban. Otthon aztán bevettem három szem nyugtatót, bár eddig soha sem szedtem, s ezután sem fogok. Aludtam másnap tízig. Az előadásokat persze lekéstem. Naponta ismétlődtek ezek a duzzogó, féltékenységi rohamok. Minden ok nélkül persze, s ahogy jöttek el is mentek, de megkeserítették a napjaimat. Lassanként megértettem, hogy saját bizonytalanságom az egésznek az oka. Én vagyok a hibás, ha hagyom magamat belehajszolni ebbe a lelki nyomorba. Ezzel az értelmetlen magatartással elveszíthetem azt, aki olyan kedves a szívemnek. Ahogy ezt felismertem, megszületett a megoldás is.
- Tessék, hoztam egy kis harapnivalót! – jött le a pincébe a házasszony – Fokhagymás zsíros pirítós, hogy jobban csússzon a rizling.
- Köszönjük, kedves Éva! – harsogtuk kórusban.
- Na, kipanaszkodta magát Krajcár Béla?
- Éppen a megoldást akarta velünk közölni.
- A megoldást? Az én vagyok! – kacagott fel jókedvűen Éva asszony.
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2016-07-23)
Megtekintések száma: 96 | Hozzászólások: 1
Összes hozzászólás: 1
1  
Sok minden fog még Krajcár Bélával megesni!

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]