Vasárnap
2017-11-19
18:59:54
...
Statisztika
Szabolcs

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Krajcár Béla 2


Kirándulni készültünk a Görgényi havasokba. Előbb azonban haza kellett mennem, mert hozzánk ígérkezett Bp-en élő nagybátyám. Ha már eljött nem hagyhattam ott, hogy elmenjek a hegyekbe. Nem illett volna. Így aztán a megbeszélt találkozó helyen nem jelentem meg. Nélkülem mentek fel a hegyre. Lehet még hiányoztam is nekik – a kedvesnek biztos, mert egész kirándulás alatt azzal bosszantották, hogy „né, ott jön Béluci!” A Béluci én vagyok, lévén polgári, rendes nevem Krajcár Béla.
Meglehetősen zűrösre sikerült a nagybátyámmal való találkozás. Már az érkezése sem ment simán. Egyrészt késett a vonat, de amikor begördült, én éppen a mosdóban voltam, Rezső bácsi meg csak állt a lökdösődő utasok közt, s egyre idegesebben keresgélte a hitvány unokaöccsét, azaz engem, a tömegben.
- Jól rám ijesztettél! – mondta, amikor ráköszöntem -. Már azt hittem, ki sem jössz elém az állomásra.
Elkértem a csomagját, és a resti felé vettem az irányt, öblítsük le az utazás izgalmát egy pohár érmellékivel. Utána haza, mert már későre járt az idő, s otthon biztosan nyugtalankodnak. Nem adták ugyan tanújelét, de láttam édesanyám arcán a megkönnyebbülést, hogy épkézláb megérkeztünk, bár a vártnál vidámabb hangulatban. Mondtam volna, kihasználva az engedékeny perceket, hogy másnap mennék kirándulni, de belém fojtotta a szót a parancs, „hozzál fel a pincéből, kisfiam, egy palack meggybort! Ünnepeljük meg Rezső szerencsés érkezését.”
Az egy palackot újabbak követték, s már világosodott mire ágyba kerültünk. Nem került szóba az én kirándulásom, de ha szóba is került volna, csak annyi, mert én délben tértem magamhoz, de azt is kár volt olyan betegnek éreztem magam. Egy életre megtanultam, mit ne igyam soha többé – házi készítésű meggybort! Rezső bácsit is megviselte a hajnalig való beszélgetés, de hát ő felnőtt ember, jobban bírja, mégis fogadkozott – soha többé meggybort!
Ezzel nem járt le a sorozat, t.i. Rezső bácsi másnap reggel kificamította lábát, s az akkorára dagadt, hogy nem tudott semmilyen lábbelit sem húzni. Hiába reménykedtem, hogy másnap a társaság után megyek, s utolérem őket a kabanánál (menedékháznál). Ebből nem lett semmi, nagybátyám napokig nyomta az ágyat, s én ápoltam. A lába nem csak dagadt volt, mint egy cipó, de meg is kékült – rossz volt ránézni! Jött egy rokon néni, aki értett a ficamokhoz, naponta megkente. Nagyon ügyesen csinálta,
- Először fájdalomcsillapító kenést alkalmazok – magyarázta, amikor látta, hogy érdeklődéssel nézem a ténykedését.
Finom, puha mozdulatokkal dolgozott, s valami növényi kivonatott tartalmazó kenőccsel kenegette a beteg végtagot.
- Holnap egy másik kenőcsöt hozok, és akkor majd eloszlató masszírozást csinálok. Meglátod, három nap alatt eloszlik a duzzanat is és a véraláfutás is.
Igaza lett, mert három nap elteltével lábra tudott állni az én Rezső nagybátyám, én pedig mehettem az osztálytársaimhoz, akik éppen lejöttek a hegyről, befejezvén a kirándulást, a hegymászást.
Vége hossza nem volt a meséknek, a történeteknek, s én irigykedve hallgattam.
- Hadd el, Béluci – vígasztalt a kedves -, megyünk mi még hegyet mászni, s akkor majd velünk jössz!
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2016-07-29)
Megtekintések száma: 109
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]