Péntek
2017-11-17
23:51:55
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Nincs már meg a piros sapka


A kisgyermek évek észrevétlenül át lényegültek a kamaszkor csodás világába. Akkoriban a világ két dologra egyszerűsödött le – a magam személyére és a többiekre, ami utóbbi nem is olyan fontos. Ezekből az évekből alig vannak emlékeim a környezetemről, a körülöttem élőkről, annyira lefoglalt saját személyem, saját konfliktusom önmagammal, társaimmal, tanáraimmal. Még szülővárosom házaira és utcáira is csak halványan emlékszem, képük lesüllyedt tudatom mélyére. Pedig mennyit tekeregtem, csavarogtam városszerte! Ezzel űztem ki sokszor a megbántottságot, sértődést a szívemből… Mert volt ott elég keserűség – a társaim haragudtak rám, kiközösítettek, a tanárok csalódtak bennem. Kell ennél több? Makacs elkülönültségemet néha ésszerűtlen nagylelkűségi rohamok váltották fel, de ebben sem volt köszönet. Egyszer mikor mély búnak eresztettem a fejem, meghallottam a szomszéd padsorban, amint egyik lány – koedukációs osztályba jártam – mondja, hogy otthon felejtette a szögmérőjét. Szó nélkül benyúltam a táskámba, és a sajátomat letettem elébe, a padra. Már nyúlt is, hogy adja vissza, amikor bejött a tanár, így a mozdulata félbeszakadt. Az eredmény persze az lett, hogy én kaptam elégtelent mértanból, s ráadásul még az osztálytársnőm is szünetben a padomra dobva a szögmérőt jól lehülyézett.
Az igazi gondot számomra az jelentette, hogy a társaim az osztályfőnököm dicsérete miatt haragudtak meg rám. Pedig semmi olyant nem követtem el, ami árthatott volna nekik, csak beszaladtam a tornatanár szobájába, mikor összeverekedtek nyolcadik césekkel.
- Méta ütőkkel verekednek! – kiáltottam megrettenve.
A tornatanár két ott levő kollégájával lélekszakadva berohantak az öltözőbe, és szerencsésen szétválasztották a verekedőket, mielőtt nagyobb baj történt volna. Ezután került sor a dicséretre – másnap az osztályfőnöki órán. Pár nap múlva aztán a tanárai jóindulatot is elvesztegettem, mikor meglógtam a németóráról, és még hihető magyarázatot sem tudtam adni a miértről. Az történt, hogy a tanár úr megkért, hoznám el az óra előtti szünetben a nyomdából azokat a feladatlapokat, amelyeket nekünk készített. Én pedig a nyomda helyett a hídhoz mentem, s a horgászokat bámultam. Így nem csak a feladatról feledkeztem meg, hanem még az óráról is. Mikor eszembe jutott a nyomda, rohantam a portás bácsihoz, aki mérgesen dörmögött, hogy miért ilyen későn jöttem, pedig ő megmondta a tanár úrnak, hogy tizenegyre jöjjön valaki a csomagért. Később mindez kiderült, s én „kiestem a pikszisből”.
Minden aztán hirtelen megváltozott, miután végezve az iskolával, messzire elkerültem a szülővárosomtól.
Még a piros sapkám, amit édesanyám kötött, miután a csacsi a zöldet megette, még az is odalett. Pedig kisgyerekkoromból más emléktárgyat nem őrizgettem. A vonaton ellopták a ballonkabátomat, éppen azt, aminek a zsebében volt.
Új gondok, problémák jelentkeztek. A kamaszkori érzékenykedések, lázadások, meghasonlások odalettek. Gyerekkori környezetemtől szinte teljesen elszakadtam. Unokatestvéremről is csak kósza hírek jutottak el hozzám. Leginkább az otthoni levelek megjegyzéseiből. Így értesültem, hogy szépen haladt a szakmájában – egyetemi tanárnak nevezték ki, és a felesége, Margitka színtiszta kitűnővel végezte el az egyetemet. Piros diplomás lett! Azonnal ajánlatott kapott a klinikán egy tanársegédi állásra, amit el is fogadott, s lelkesen belevette magát a klinikai kutatásba professzora vezetésével.
Szerelmük kiteljesedéséről is édesanyám híradásaiból értesültem – megszületett első gyerekük, egy kislány. Eszembe jutott, hogy kicsi gyermekkoromban többször elkísértem őket a térre, ahol a pavilonban kis zenekar játszott, az ifjúság pedig vidáman bokázott a kellemes sramli zenére. Ők is gyakran beállta a táncolók közé. Kedvenc dalocskájuk volt a „Lágy esti szél” című, s annak is második része: „Este a vurstliba elmegyünk// Csupa öröm lesz az életünk,// Egy aranyos kisbaba// Ring a bölcsőben/ Ez szívünk vágya.// Hoppszasza!” Szóval, végül a kisbaba is megjött! Így távolról örvendeztem is neki, és levélben gratuláltam. Köszönték, de további levelezésünk ezután csak az ünnepi levelezőlapokra korlátozódott.
Tanulással, munkával teltek a következő évek, míg egyszer a fővárosban, ahol egy szakmai konferencián vettem éppen részt, a sétáló utcán megláttam Margitkát az ékszerüzlet előtt nézelődni. Ráköszöntem, s nagyon megörvendett nekem. Itt a Lipscanon mindjárt találtunk is egy diszkrét kávézót, és ott egy fekete mellett elmesélte, mi járatba van. Mint nőmozgalmi aktivista jött fel a nagy Nőszövetségi Országos Kongresszusra. Sok a meghívott, jöttek az ország minden sarkából. „Önként és dalolva”. Elena elvtársnő, a főtitkár felesége, a doktor, akadémikus, az első asszony elnöklete mellett zajlanak a kongresszus munkálatai.
- Most ebédszünet van! – magyarázkodott Margitka – Délután háromra vissza kell mennünk.
Évek múlva ismertem meg ennek a bizonyos nagygyűlésnek a történetét, tudniillik ez nem sok szerencsét hozott Margitkának. A második napon egy tiltakozó aláírás indult útnak a résztvevők körében, melyben a nők elnyomása, megkülönböztetett hátrányos helyzete ellen tiltakoznak különösen a harmadik világ országaiban. Kiemelten Kongóról volt szó a „petícióban”. Mindenki aláírta, aki elé odatették, úgy tűnt, jó ügyért tiltakoznak. Több százan aláírták már, mire a Párt letiltatta. És az aláírókat a szekuritate összeszedte. Nem lehetett tudni, hogy valaki buzgólkodott csupán, vagy provokációról van szó. Szegény aláírók nem vették tekintetbe, hogy a két diktátor puszi pajtás! De a Párt résen állt, és leleplezte a tévelygőket. Margitkát is betessékelték húsz másik társával egy szobába. Onnan aztán egyenként hívták be „beszélgetésre”. Ennek az eredménye az lett, hogy sürgősen hazaküldték.
Otthon, a klinikán reggel a titkárnő átnyújtott neki egy lezárt borítékot a Megyei Hivatal bélyegzőjével.
- Azt az utasítást kaptam, hogy szóljak, itt tessék most kinyitni – mondta a titkárnő restelkedve.
Margitka eleget tett az utasításnak!
A levélben az állt, hogy azonnali hatállyal megszüntették munkaviszonyát, és mostantól az Egészségügyi Minisztérium rendelkezésére áll. Jelentkezzen még ma a Megyei Igazgatóságon új kinevezésének átvétele miatt. A menesztés indoka. „szocialista értelmiségihez méltatlan magatartás”.
A megyénél felajánlottak három állást, amelyikből választhat. Egy az idősek otthonánál (aggmenház), a másik az idegszanatóriumban (elmekórház) és egy a mentőnél (napi 12 órás szolgálat). Ha egyik sem tetszene, mehet egy távoli, keleti megyébe, az orosz határ mellé. A mentőt választotta. Azonnal felkereste a mentőállomás igazgatóját, aki éppen „bevetésen” volt, de amikor visszaérkezett örömmel fogadta új munkatársát, és már másnapra be is osztotta.
Így kezdődött Margitka igazi orvosi karrierje…
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2012-07-16)
Megtekintések száma: 155 | Hozzászólások: 2
Összes hozzászólás: 2
2  
Régen történt, és azért említem fel, hogy ne ismétlődjön meg.

1  
..még jó, hogy mostanában nincs ilyen...vaagy tévedek?!?

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]