Réztányér és kicsi kancsó
 Egy kívülről jelentéktelennek látszó, de tágas házban lakott Báránka Péter. Kívülről kékre festették, bent élénk mintásra, és ügyesen kényelmesre rendezték be. A szobák és a konyha egy központi nagy helyiség köré épültek, ez volt az ebédlő-nappali, ahol az élet zajlott. Itt fogadta Péter a látogatóit, ismerőseit. Három kamasz fia és a húszas éveinek közepén járó veje éppen megérkeztek, és a rozoga terepjáróval beálltak az udvarra. - Megjöttünk, apám! – lépett be a házba Tibor, a vő. A férfi után besorjáztak a többiek is, s ahogy követték, látszott, Tiborban a főnököt tisztelik. - Lássam, mit hoztatok? – indult ki az udvarra Péter. A rozoga terepjárót jól megpakolták mindenféle hasznos és haszontalan dologgal. A szeméttelepen guberálták. A három fiú dolgozott, válogatott, és mindent összeszedet, amit valamiképp esetleg használni, értékesíteni lehet. Tibor csak állt az autó mellett, nem vett részt a munkában, de vigyázott, senki ne zavarja meg őket. Sokszor került sor kemény beavatkozásra, mert mások is pályáztak a guberáló helyekre, de Tibor mindig tudta, miként tartsa távol a „betolakodókat”… - Jó napot!– lépett be a házba Gyárfás - Van itthon valaki? - Jót neked is! – érkezett az udvar felől Péter – Jókor jössz! - Van valamid a számomra? - Nézd csak meg ezt a tányért! – mutatott egy nem éppen tiszta, festett dísztányért. Gyárfás kézbe vette, forgatta, hümmögött, s közben a szeme megakadt egy kicsike, feketére oxidálódott kancsón a tálaló tetején, de nem szólott semmit. - Van itt más is! – vett elő a házigazda egy szinte kétaraszos átmérőjű, ütött kopott réztányért. Egy rozsdás, cirkalmas vaskampóhoz volt rögzítve két karikával. Gyárfás elmosolyodott. - Fúj a szél, táncol a tányér… - kezdte. - Mi baj? – értetlenkedett Péter. - Semmi, semmi, csak eszembe jutott egy régi vers. - Ne nézd, hogy ilyen girbegörbe! Segítek rajta rögvest! Ezzel az aszal mellé hengerített egy nagy rönköt a sarokból, pokrócot terített rá és ütemes, kimért mozdulatokkal kezdte ütögetni egy gumikalapáccsal. - Zsuzsikám! – kiáltott ki a konyhába két ütés között – Hozzál már nekünk, lelkem, két jó feketét! - Hozom, édesapám! – hallatszott a válasz leánya, Zsuzsika részéről. Mire az asztalra került a gőzölgő feketekávé, a réztányér is visszanyerte rendes formáját. - Mennyi? - A festett porcelán tányér 500, s ez a réz 1500. - Legyen összesen 1500, és ráadásnak azt az ócska kancsót a tálaló tetejéről. - Mást mondok, 1800 a három! - Ezerhatszáz, vagy el is mentem! - Ennyiért, akár ha ingyen adnám! – siránkozott a házigazda – Tudod, mennyi munka van azzal, ameddig be lehet egyáltalán a házba hozni az árut? Egyszer fel kell kutatni, akkor kiválogatni. Egy kupacra megy a vas, másikra a színesfém, aztán a dísztárgyakat alaposan meg kell mosni, mert sokszor olyan piszkosak, szagosak, hogy még Tibor is csak gumikesztyűben nyúl hozzájuk! - A viszontlátásra, barátom! – állt fel Gyárfás. - Itt van, vigyed 1700-ért! Otthon Gyárfás alaposan megtakarította a festett tányért, s előtűnt rajta nagy örömére a hollandtáj, szélmalmokkal. Utána a réztányért vette kézbe, s törte a fejét, hová is tehetné? Ha a házon kívülre szereli fel, még azt hihetnék, borbélyműhelyt nyitott, de bent igen nagy helyet foglalna el. Félre tette hát, s a kicsiny kancsónak szentelte magát. Hosszasan dörzsölte, kenegette mindenféle pucoló szerrel, de végül mégiscsak letakarodott róla az oxid réteg, s előtűnt a maga valóságos szépségével, egy finom ötvösmunkával díszített ezüst edényke, egy ezüstkancsó. - Nem is volt olyan rossz ez a mai vásár – motyogta maga elé. - Ezt a cégért meg beviszem a múzeumba! – ragadta meg a réztányért cirkalmas vaskampójával egyetemben. | |
| Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2014-09-11) | |
| Megtekintések száma: 556 |
| Összes hozzászólás: 0 | |