Szombat
2017-09-23
04:55:33
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Irodalom

Riadalom az autóbuszon (Panică în autobuz)

A vénasszonyok nyara egy novemberi estén hirtelen véget ért. Hideg, sarki levegőt hozott a vihar. Az öregek már este mondogatták, hogy havazni fog, csak a városvezetést érte, mint általában, meglepetésként a hóesés.. A Polgármesteri Hivatalban az illetékesek munkanap megkezdését várták, hogy intézkedhessenek a közutak akadálymentesítéséről. Az autóbuszok és trolibuszok csicsonkázva araszoltak, s dugig megteltek már a végállomáson. Felszálláskor életbe lépett a könyök-törvénye. Mégis akadt egy harmincas férfi, aki még ebben a helyzetben is igyekezett előzékenyen viselkedni a tizenhetes busz első ajtajánál. Fél kézzel megkapaszkodva, s egyik lábát a lépcsőre helyezve engedte maga elé a gyengébb nem képviselőit. Még épp felfért a legalsó lépcsőfokra, de meglátott egy negyven év körüli, piros ruhás hölgyet lélekszakadva rohanni az buszhoz. A férfi, anélkül, hogy elengedje a kapaszkodót, visszalépett, hogy neki is helyet csináljon, majd megkérte kérte a nőt húzódjon fennebb, férjen fel ő is.
- Mégis hova? – kérdezte a piros ruhás nő.
- Kérje meg az ön előtt állókat, hogy...
- Nem látja, hogy nincs hely? – förmedt rá idegesen a nő.
- Kérem szépen, húzódjanak kissé összébb, férjek fel én is – fordult a férfi a többi utashoz, látván, hogy a piros ruhás nőt hiába győzködi. Hiába. Falra hányt borsó volt minden igyekezet. Mintha mind siketek gyülekezetéhez beszélt volna. A férfi megismételte kérését valamivel élesebb hangon.
- Nem látod, te ökör, hogy nincs hely? – mordult rá idősebb hölgy.
- Asszonyom én a végállomásig utazom, ön pedig valószínűleg nem. Mit szólna hozzá, ha én nem állnék félre, amikor le szeretne szállni? Lehet, nem merem majd megkockáztatni, hogy újra elém álljon egy hülye liba és köszönet helyett ne engedjen visszaszállnom! – emelte fel a hangját a férfi már láthatóan idegesen.
- Szállj már le, hékás, indulhasson végre a busz! Elkésünk a munkából! – förmedtek rá többen is.
A férfiban felment a pumpa. Egyik kezével a rúdba kapaszkodva, másikkal az ajtót ragadta meg és a lépcsőn állókat erőteljesen felnyomva bepréselődött a járműbe. Ahogy várható volt, az „érintett” hölgyek pocskondiázni kezdték. „Micsoda bunkó alak! Nem szégyelli magát nőkkel így lökdösődni? Senki sem fogta pártját. Csak egy, idősebb férfi vigyorodott el a tenyere mögött, s emelte fel a hüvelykujját egyetértése jeléül, de ő sem szólt egy szót sem. Nem kezdett ki a libahaddal…
Végül, annyi hely lett, hogy a férfi fellépve a második lépcsőfokra a piros ruhás nő mellé, helyet tudott szorítani egy húsz év körüli fiatalembernek is, az autóbusz végre elindulhatott. A férfi és a piros ruhás hölgy farkasszemet nézett. A férfi nyugodtan, mosolygott, mint aki kész fátylat borítani a konfliktusra, a nő gyűlölettel nézett vissza rá, végül feladta. Maga elé húzta a vállán lógó táskáját, hogy egy zsebkendőt vegyen elő. Az utólag felszállt fiatalember éppen a táskában kotorászott, kihasználva kettejük figyelmetlenségét.
- Mit keresel a táskámban? Tolvaj! – kiabált a károsult.
A rajtakapott fiatalember erre kést rántott elő. és a nő torkához szegezte. A hölgyben megfagyott a vér. Az első széken ülő idős asszony felvisított. Pillanatokon belül lépésnyi űr támadt körülöttük. Bár a gépkocsivezető meghallotta a vészkiáltást, és hátra is nézett, de mivel semmi különöst nem látott, folytatta az útját.
- Ne féljen, a hölgy nem akarja bántani! – szólt nyugtató hangon a „bunkónak” titulált férfi a tolvajhoz.
A szavakon meglepődő fiatalember hol a áldozatára, hol a férfira nézett, majd hirtelen a kést az utóbbi torkának szegezte. A hölgy az ijedségtől megnyikkanni se mert.
- Lenne szíves a kést kissé eltávolítani a torkomtól? Gidres-gödrös ez az út, s még elvághatná a nyaki ütőeremet. Ez egyikünknek sem lenne jó. Én biztos meghalnék, magát meg gyilkosságért börtönbe zárnák. Ugye nem ezt akarja? – nézett nyugodt tekintettel a támadó szemébe.
A fiatalember keze remegett. Nem tudta, hogyan viselkedjen. Néhány centire eltávolította a kést.
- Ne féljen, nem bántom! Még kés nélkül is ön ura lenne a helyzetnek. Én csak egy vékonypénzű értelmiségi vagyok, ön pedig egy atléta alkat. Ha akarnám, sem tudnám bántani. De nem is akarom. Igazán! Ne féljen tőlem.
- Pofa be! – üvöltött fel a rabló.
- Akkor miként mondom meg, hol tartom a pénzemet? Azt akar, ugye?
- Ide a pénztárcáját! Most!
- Az irataimat nem veszi el, ugye? Nem tudna velük mit kezdeni… Csak nekem fontosak. Ha kicsi még inkább eltávolítaná torkomtól a kést, elő tudnám venni a pénztárcámat, de ha ilyen közel tartja hozzám, nem merek a zsebembe nyúlni. Nincs a táskámban. Ellenőrizheti. Nem tartok ott értékeket, mert félek a zsebtolvajoktól. Kérem, tartsa távolabb azt a kést! Félek! Ha az autóbusz beledöccenne egy kátyúba… vagy hirtelen fékezne…
A fiatalember anélkül, hogy a férfit szem elől tévesztené, egy kicsit elhúzta a kését.
- Köszönöm! Most előbb kigombolom a télikabátomat, utána a zakómat. mindezt fél kézzel. A másikkal kapaszkodnom kell. Ne tartson semmitől, nem szoktam fegyvert hordani, mikor az iskolába megyek.
Lassú mozdulatokkal kezdett kigombolkozni, ahogyan ígérte, alulról felfelé. Közben a busz fékezni kezdett, hogy az utasok, akik célhoz értek leszállhassanak, de a megállótól tovább állt meg, hogy kerülje el a felszállni óhajtók rohamát. A férfi a másik kezével is megragadta a rudat.
- Nem akarok elesni…
A fiatalember is kénytelen volt megkapaszkodni azzal a kezével is, amiben a kést tartotta. Így „lefegyvereződve”, rémülten nézett a megfenyegetett férfi szemébe, s ahogy az autóbusz ajtaja kinyílt, leugrott és elszaladt.
- Atyaúristen! – vetett keresztet a piros ruhás hölgy. Az emberek kezdtek magukhoz térni az ijedelemből..
- Szent Ég, milyen bátor ember! – jegyezte meg az idős nő, aki bunkónak nevezte – Én biztos becsináltam volna!
A férfi ránézett, egy szót sem szólt, csak fülig elvörösödött majd leszállt.
- De… nem a végállomásig utazik? – csodálkozott a piros ruhás hölgy.
A férfi időközben már hátat fordított a busznak, de a nő szavait meghallva, tétován megállt, végül meg is fordult. Bizonytalanul szétnézett, majd felelt a kérdezőnek:
- Haza kell mennem, átöltözni. Ilyen állapotban – mondta és széttárta a télikabátját látni engedve átázott nadrágját – mégsem mehetek a tanítványaim közzé. Nyugdíjas koromig rajtam röhögne az iskola...
A felszállni akarók rohamát megelőzve az autóbuszsofőr indított.
- Jézusmária, még meg sem köszöntem! – tért magához a piros ruhás hölgy, miután az ajtók bezáródtak.
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2014-08-03)
Megtekintések száma: 146
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]