Sült pisztráng puliszkával és fokhagymával
 Laza mozdulattal dobta kocsikeréknyi kalapját a mester a szekrény tetejére, és belehuppant a fonott székbe, mely akkorát nyögött, mintha éppen most lehelné ki a lelkét. Irina asszony serényen édességet tett az asztalra, s aggodalmas pillantást vetett a szekrényre, mert eszébe ötlött, hogy ma még nem törölt por. A mester termetéhez képest vékony hangon szólalt meg: - Drága Irina asszony, de jó, hogy pisztrángot vásárolt, hisz ez a világ a legjobb hala! Akár a hegyi patakokból fogják ki, akár a havasi pisztráng tenyészetből hozzák, egyformán jó. Az üzletben kapható már nem olyan, az külföldről származik. A messzi nyugati országokból valók kövérek, fonnyadtak, mondják, akik arrafelé jártak, az ízük sem az igazi. Ez a baj! Ez a hal karcsú, mint a penge, s gyors, mint a villám, ahogy átcikkan a fénylő vízfelületen úgy estefelé, mikor szivárványszín szitakötők libegnek a víztükör felett! Mohó hal a pisztráng; ott lapul a kő alatt, de ha feltűnik a préda, nem a hasát sütteti a nappal – szökken! Ezért is lehet könnyen kifogni még a partról is … Olyan a pisztráng, akár az ember, többet tanul a bajból, szenvedésből, mint amennyit egy hosszú csendes életből lehet. Persze ez nem azt jelenti, kedves Irina asszony, hogy módfelett dicsérném a szenvedést. Szó sincs róla! Finom ez az édesség! Köszönöm, köszönöm! Ez a vadcseresznye, ez igen! Nnna! Így kell ezt csinálni! Megpucolod, ha nem átallod a halat, vagy rábízod az emberre, csinálja csak ő. Ügyesen lemosod és megszárítod, mert ha nem, jaj a két szép szemednek, szétspriccel a víztől a forró olaj. Sóból csak egy picikét tegyél, vagy egyáltalán, a pisztráng húsát úgyis megsózta a Jóisten. Így aztán fölösleges sózni. Egy csipet őrölt bors, meg pár finomra szelt citromkarika, vagy néhány csepp citromlé. És most – a sütés! Én nem forgatom bele lisztbe. Hagyom, ahogy van. A pisztráng húsa túlságosan kényes ahhoz, hogy fehér- vagy kukoricaliszttel elrontsuk finom ízét. Különben is lesz majd puliszka! Szóval, liszt nélkül, de a sütéssel nagyon vigyázzunk, óvatosan forgassuk – nehogy leváljon a gyönyörű bőre. Látod, milyen? A hátacskáján kékes-szürke, néha olajzöld. Aztán azok a fekete és arany pöttyök. Azt hiszem, a Szent Isten is örvendett, mikor ezeket teremtette! Forró olajba és vajban sütjük szépen. Itt a titok nyitja – olaj és vaj! Ne hallgass azokra, akik a vajat tisztán ajánlják, túl zsíros lesz az íze. Közben vegyünk néhány cikk fokhagymát, zúzzuk össze alaposan egy kis tálacskában és készítsünk mártást. Csipet só, egy kis vízzel elkevert olaj kell hozzá. Egyesek a fokhagymamártáshoz ecetet is tesznek. Lelkük rajta. Mások azt mondják, olyan legyen, mint a … hogy is mondják … mint a majonéz. Szó se lehet róla! A fokhagymamártás, az fokhagymamártás. Ezek után jön mindennek a betetőzése – a puliszka. Úgy bizony, Irina asszony, legyen jól megfőve és sokáig kavarva. Ameddig kavarod, kevered, gondolj a legnagyobb ellenségedre, arra, aki elmondta, hogy mással látta az emberedet. És akkor keverd tiszta erőből! Nehogy olyan úri, puliszka legyen, amilyet vendéglőkben adnak. Sietve csinálják és lágyra, elterül a tányérban, mint a – bocsánat – tehénlepény! A pisztráng puliszkája legyen kemény, falusi és kavart. Így van ez amióta világ a világ! Készen van az egész két fertály óra alatt, azaz egy fél óra alatt, ahogy mostanában mondják. Melegen tálaljuk a puliszkát és a pisztrángot. Hinthetsz rá kevéske zöldpetrezselymet. És ha az asztalra kerül egy hasas kancsó házi bor, még jobb. Ez, drága Irina asszony, a nap fénypontja. Egy pillanat, s máris tele a kupa. Ragadd meg a talpát, s emeld magasra. Ah, milyen kedvemre valók azok a talpas kupák! | |
| Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2016-08-10) | |
| Megtekintések száma: 514 |
| Összes hozzászólás: 0 | |