Telefon a harctérről
| Halló? Te vagy az, valóban? Nem hallottam hírt felőled, amióta megkezdődött a háború. Még azt sem mondtad „Isten veled”! Nem rovom fel neked, nem. Meg kellett tenned. A háború kegyetlen, de hát, ezt nem kell éppen neked ecsetelnem. Benne élsz. Semmit nem értek abból, ami körülöttem zajlik. Reggel, amikor felkelek, gondosan elhúzom a függönyöket, és bezárom az ablakokat. A utcán lesütött szemmel járok, és nagy, vastag lencséjű, fekete szemüveget viselek. Füleimen fejhallgató (Mahlert hallgatok az utóbbi időben), és levendula illatú zsebkendőt szorítok az orrom elé. Lökött vénasszonynak nézek ki. Bár öreg nem vagyok, de lököttnek… nem sok hiányzik hozzá! De beszélj végre magadról. Ott is minden így áll? Azaz, hogy az emberek már nem is szólnak egymáshoz, és naponta összedől egy-egy épület a szemed láttára? Na, ezért szegezem a tekintetemet a földre. Mélyen a földre. Remélem, nem untatlak… Emlékszel még arra a kis cukrászdára, ahol először ittunk abszintet? Nincs már meg. És a szállodára, ahol akkor aludtunk, mikor javították a házunkat? Nincs már meg. És a mozira, ahol a „Breakfast at Tiffany’s”-t láttuk? Nincs már meg. És a sex-shop-ra a sarkon? Nincs már meg. És a CD-boltra, ahol a Gainsbourg-ot vásároltad nekem? Nincs már meg. Semmi sincs már meg. Csupán a lakásunk létezik még minden logikát nélkülözően, itt lebeg szinte a felhők közelében, 3-ik emeleti szintjén az épületnek, melynek hiányzik a földszintje, az első, a második és negyedik emelete. Nincsenek szomszédjaink sem. Nagy a csend körülöttünk, kivéve a bombázások idejét. Búcsút sem vettél tőlem. Azt mondták, nem volt rá időd. Egyenesen a kórház irodájából vittek el egy páncélautóval, ki az első vonalba, hogy életeket mentsél. Szeretsz még? Nincsenek ott a közeledben özvegyasszonyok, vagy „hadiárvák”, akik vigasztalnának? Valaki, aki bebújna az ágyadba, hogy együtt nyalogassátok a sebeiteket? A szenvedő emberek vonzódnak egymáshoz, és egymásba szeretnek. Úgy igazából, nem csak felületesen. Vonzódnak egymáshoz, mint a rákosok, akik összebarátkoznak, hogy kibeszélhessék magukat. Ezt senki más nem érti. Nem akadtál rá te is valakire, aki ugyan úgy szenved? Én találtam. De csak néhányszor. Ennyi. Tudom, ezért nem gyűlölsz meg. Igen, én is szeretlek. Szeretlek, és azt akarom te is szeress. Szeress a világon mindennél jobban. Ssssss. Ne sírj, kedvesem. Ma éjjel telehold van. Ígérem, felpattanok egy seprűre, mint egy boszorkány, és repülök hozzád, hogy együtt nyalogassuk a sebeinket. Ígérem, hogy… Halló? Ott vagy még? Halló? Halló? Miért tetted le a kagylót? Halló? | |
| Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2012-10-17) | |
| Megtekintések száma: 620 | Hozzászólások: 8 |
| Összes hozzászólás: 7 | ||
| ||
