menu
person

Tündérek leszármazottja
$IMAGE1$

Mikor belépett az irodába, minden hang elnémult. A férfiak bamba vigyorral az arcukon meredtek rá, s még Jucika is abbahagyta egy pillanatra a gépelést, hogy aztán annál dühödtebben verje a billentyűket.
Pedig nem volt semmi feltűnő rajta.
Hacsak nem a Tizian-vörös hajkorona, mely puha hullámokban keretezte kissé markáns arcát. Esetleg a diszkrét kivágású hófehér blúz, vagy a pasztellkék, térdközépig érő szoknya? Talán a félmagas sarkú topánka, mely előnyösen emelte ki a karcsú bokák vonalát?
- A mérnök urat keresem! – szólt hangosan, hogy a sarokban gépelő Jucika is meghallja.
- Nincs itt! – recsegte az elfoglalt titkárnő, enyhe kárörvendő árnyalattal a hangjában.
Újra tapinthatóvá vált a csend. Félbeszakadt a gépelés, és mindenki várt valamire. Jucika a visszavonulásra, a jövevény egy biztató megoldásra, a férfiak pedig valamilyen csodára.
Zoltán az iratai mögé bújva, suttogva kérdezte szomszédját:
- Ki ez az istennő?
- Könyvtáros az iskolánkban - jött a válasz, – a mérnökünk feleségének a barátnője. De ne reménykedj, már foglalt. Látod ott az üveges ajtó mögött azt a kalapos árnyat? Igen? Na, ezért mondom neked, hogy „tőle orrod fokhagymás!”
- Gyere, menjünk le a kávézóba, és mesélj még róla.
- Kisasszony, - szólalt meg Zoltán szomszédja – a mérnök úr, csak ebéd után jön vissza. Ha üzenetet akar neki hagyni, mi átadjuk – készségeskedett tovább.
- Jó, majd visszajövök – válaszolt kilépve az ajtón.
Felzúgott az iroda. „Hú, láttátok? Ki volt ez? Micsoda nő!” - kiáltások hangzottak, miközben Zoltánék kiosontak, hogy lemenjenek a büfébe.
- Te csak ülj le, én meg hozok két kávét, két üdítőt – mondta Zoltán.
Kisvártatva ott is volt.
- Nagy szerelem köti össze azzal a kalapos férfivel. Tanár az iskolában. Biológiát tanít.
- Mintha valami keserűséget érzek a szavaidban – figyelt fel Zoltán barátja hanghordozására.
- Mielőtt megismerkedett volna Ilona, mert így hívják, szóval mielőtt megismerkedett volna ezzel a szilimán, nyikháj alakkal, jegyben járt velem.
- Nocsak!
- Tudod, odahelyezték ezt a fiút az iskolába biológia tanárnak. Ezt végezte a főiskolán. Na, sokat kellett a könyvtárba járnia, nem volt még tanítási gyakorlata, és órák előtt a könyveket bújta, nehogy felsüljön a diákok előtt. Érted? Könyvek, versek, regények.
- Mások is jártak oda. Nem? Tanárok, diákok. Mindenki olvasott. Könyveket, regényeket, verseket.
Zoltán kicsit meglepődve folytatta:
- Igaz, hogy körülrajongták, de nem lehetett közel férkőzni hozzá. Éles nyelve van, nem hagyta szó nélkül, ha nem megfelelően viselkedett vele valaki.
Ez igaz is volt, mert megtörtént, hogy mikor helyettesítette a titkárnőt az igazgatói iroda előtt, egy úr nagy magabiztosan berobogott, azzal hogy az igazgatónővel akar beszélni.
- Önnek is jó napot! – mondta Ilona – Az igazgatónő foglalt, tárgyal, nem mehet be hozzá senki.
- Én pedig be akarok menni, most. Jelentsen be! Velem ne kukoricázzon, én székely ember vagyok, és nem tűrök ellenkezést.
- Én meg székely leány vagyok és itt nem fog parancsolni minden jöttment!
- Bocsánatot kérek, Dr. Kovács Jenő vagyok, tanügyi szakfelügyelő, és telefonon már egyeztettem az igazgatónővel.
- Nem kérek elnézést a elutasításért, mert nem fogadom el még egy tanfelügyelőtől sem a modortalanságot. Foglaljon helyet, ha végeztek az irodában, bejelentem!
Ilyen volt.
A könyvtári munka nem csak feladatot jelentett neki, hanem hivatást, szórakozást, kedvtelést is. A diákok, különösen a fiúk lelkesedtek érte, kicsit mindegyik szerelmes volt bele. Azt mondták róla, hogy tündérek leszármazottja.
A faluban, ahol született, azt tartották, hogy a Firtos oldalában látható egy tündérkisasszony fehér lova - ha jó idő következik. De ha nem látni a kővé vált hatalmas lovat a fenyők között, jobb, ha a gazda nem tervez másnapra szénacsinálást.
A Firtos lova pontosabban jelzi a másnapi időt, mint a legtapasztaltabb meteorológus.
Abban az időben, mikor a földet óriások és tündérek népesítették be, és az emberék még nem laktak házakban, élt a környéken egy hatalmas tündérkirály. Kiterjedt birtokai voltak a Bucsin gerincétől a Gagyi tetőig.
Megöregedett az öreg király és magához hívatta a fiait, hogy ossza el közöttük a birtokot.
- Apám! – kezdte a legidősebb fiú – szólok ma, igazságosan oszd el, amid van.
Így keletkezett Szolokma.
- Jól van - folytatta az osztozást a király, és a következő fiához fordult, – itt van ez a hegy, legyen e tiéd.
Azóta nevezik a falut Etéd-nek.
- Én is itt vagyok – türelmetlenkedett a harmadik – nekem is adj, ha tudsz.
Ott van ma is a hegyen Agyha.
A maradék a legkisebbé lett. Panaszkodott is:
- Ez bizony kis mód!
S ott fekszik a völgyben Küsmöd.
A király halála után a fiúk gazdálkodtak, ahogy tudtak. Sokra nem mentek, s később összeházasodtak az emberek leányaival. Azt mondják, tőlük származnak a környék csípős nyelvű székely leányai. Akik itt élnek ma is köztünk.
Ezt is mind elmesélte Zoltán barátja, hozzátéve, hogy nem is lehet mindennapi dolog, ahogy „azok ketten” egymásra találtak.
- Szerintem valóban egy tündér, Ilona. Ahogy engem ejtett, hogy nincs bennem harag! Csak bánat. Ez már meghaladja az emberi korlátokat.
- Most is szereted, úgy-e? – kérdezte Zoltán
- Mindig is fogom…

.* Szolokma, Etéd, Agyha, Küsmöd - Székelyföldi falvak
Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2012-10-14)
Megtekintések száma: 646 | Hozzászólások: 4
Összes hozzászólás: 4
3 SF  
0
Én úgy érzem, a székelyek bölcs emberek a maguk módján. No meg a családom is őrzi a Székely vezetéknevet egészen édesanyámig:-)

4 Szabolcs  
0
A bölcs szó náluk azt jelenti, hogy okoskodó. Az talál is. "Mózsi, na ne bőcsködj!"

1 vadmacska  
0
...hmm szóval aki nem székely, az már csak olyan másodrendű ember..:D:P

2 Szabolcs  
0
Ez a mese székely emberekről szól - minden egyéb megjegyzés nélkül. Nincs diszkrimináció ember és ember között. Se elsőrendű, se másodrendű...

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]