Üveg víz az asztalon
 Két üveg víz van az asztalon, friss víz, most vettük ki a hűtőszekrényből. Egyik a társamé, a másik az enyém. Alig lépett ki társam, a szobából máris gyorsan töltöttem a vizéből a poharamba egy keveset, s felhörpintettem, majd bűntudatosan körülnéztem. Hamarosan társam visszatért, s én belemerültem a papírmunkába. Végeztük a dolgunkat, s csak néha-néha szóltunk egymáshoz egy-két szót, azt is a munkával kapcsolatban. Annyira bántott ez a”vízlopás”, hogy nem is tudtam miképpen tegyem jóvá. Gondoltam, ma én hozom a tízórait. Le is szaladtam gyorsan a büfébe, és hozam két brióst és ivójoghurtot. A szebbet, barnábbat adtam neki. Napközben is igyekeztem kedvében járni. Mindent azért úgy csináltam, hogy ne legyen feltűnő, ne vegye észre, nehogy megalázónak vegye a nyüzsgésemet. Másnap ugyanúgy történt minden. Mikor a társam kiment a helyiségből, gyorsan a poharamba löttyintettem az üvegéből egy kortynyi vizet és megittam. Hogy miért tettem, nem is tudom – talán, hogy neki, ha kicsivel is, de kevesebbje legyen. Napközben továbbra is igyekeztem apró, észrevétlen kedvezményeket nyújtani a társamnak, mintegy jóvátételképpen. Semmiképpen sem értettem ez az újabb „mániámat”. Kisgyerekkorom óta nem loptam, nem csórtam el semmit. Belém nevelték, hogy tiszteljem a másét. Ezért is érthetetlen előttem ez a viselkedésem. És mindennek a tetejében ez napról napra ismétlődött egész héten. Így telt a hét, de végre itt a hétvége! Zárunk, elrámolunk, becsukjuk a fiókokat, a szekrényajtókat, s megkönnyebbülve sóhajtunk. - A hátfői viszontlátásig! – búcsúzom. - Szeretnék mondani valamit – szólal meg a társam. Most jön a fekete leves! Megtudta a turpisságot, s most jól megszégyenít. Szorongva várom a folytatást. - Hallgatlak! - Azt akarom mondani, hogy … izé … szóval … - Miről van szó? – szakítottam félbe a dadogását. - Tudod, mikor kimentél, valami érthetetlen kényszer hatására kitöltöttem a poharamba a flaskádból egy kis ujjnyi vizet, s behörpintettem. - Hát ez óriási! – röhögtem fel. Ilyen nincs! Nem bírtam a nevetést abbahagyni. - Igazán ne haragudj, bocsáss meg! - fogta könyörgőre, de én csak tovább nevettem a térdeimet csapkodva. - Egészségedre! – nyögtem ki, s leakasztottam a fogasról a kalapomat. | |
| Kategória: Irodalom | Hozzáadta:: Szabolcs (2017-01-29) | |
| Megtekintések száma: 521 |
| Összes hozzászólás: 0 | |