Vasárnap
2017-11-19
18:57:14
...
Statisztika
Szabolcs

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Konyha

Bogrács a Bucsin-tetőn
$IMAGE1$

Sehol nem olyan selymes, és dús a fű, mint a havasi legelőkön, kaszálókon. A fenyő borította hegyhátakkal a háttérben nagyszerű, táborozásra alkalmas fennsíkokra bukkan a kiránduló a Bucsin-tetőn.
Úgy érkeztünk, hogy még napvilágnál felállíthassuk a sátrainkat. El is készültünk, mire a nap lement. A sátorcövekek beverve, a kötelek jól kifeszítve, a tűz is lobogott, rajta a bográcsban ízletes krumpli gulyás rotyogott.
- Alig várom, a vacsorát – sóhajtott Palika – alaposan megéheztem. Te Jani – eszmélt fel hirtelen – füstölt szalonnát tettél bele?
- Na, mit gondolsz kisöcsém? – jött a gyors válasz – azzal kezdtem, hogy megpirítottam az apróra vágott füstölt szalonnát, s annak a zsírján dinszteltem meg a hagymát.
- Tudtam én, hogy jó kezekben van a bogrács – nyugodott meg végül Palika.
- Gyerekek, gyerekek! – kiabált Verácska – baj van! Nem hoztunk pokrócokat, és hálózsákja is csak Janinak van.
Ez valóban komoly gond. Takaró nélkül nem lehet a havason éjszakázni, mert nagyon lehűl a levegő. Hajnalban öt, hat fok is lehet.
„Ülünk majd a tűz körül reggelig” javasolta az egyik, „menjünk be a kabanába” így a másik, „Jani maradjon házőrzőnek, s mi többiek menjünk le a faluba” jött a következő ötlet.
- Jobbat mondok. – álltam elő a saját gondolatommal – bemegyünk Palikával a gondnokhoz, és kérünk tőle takarókat.
- Megyek veletek én is – lelkesedett be Verácska.
Tett követte a gondolatot, és rövid két fertály óra múlva már vissza is érkeztünk a meleg, vastag takarókkal. Nyugodtan le lehetett ülni a tűzköré falatozni. Voltak az erdőszélen kidőlt fenyőtörzsek. Azokat húztuk a tűz mellé. Jó ülés esett rajtuk, ha nem is kényelmes. Előkerültek a pléhtányérok, kanalak. Heni kimérte mindenkinek az adagját. Egy darabig nem hallatszott más, mint a kanalak zörgése, meg egy, egy elégedett sóhajtás.
Reggelre kelve első dolgunk a pokrócok visszaszolgáltatása volt. Nem kért díjat a használatért a gondnok. Kedves ember! Hálából nála rendeltük meg a flekken vacsoránkat.
Sorshúzással eldöntöttük, hogy lemegyek a faluba és vásárolok pokrócokat, takarókat.
(Tiszta sorshúzás volt, Jani az én nevemet húzta ki a sapkából, hisz’ minden cédulán az én nevem volt!)
Parajdon az áruházban örömmel fogadták a tömeges pokrócvásárlást - ebből az árucikkből legfeljebb havonta, ha eladnak kettőt, s én most egyszerre ötöt vettem meg, és hozzá öt szőttes takarót lepedőnek.
Amíg én a faluban jártam, a többiek körbe járták a környéket. Felderítették, hol van az ivóvízforrás, hol van olyan patak, ahol mosakodni lehet, honnan kell tűzifának valót gyűjteni. Még rókagombát is találtak, egy szűk tokánynak való mennyiséget.
Mire felpakolva visszaérkeztem, már főtt a gombapaprikás.
- Mennyei illatokat érzek, Jani! – lelkesedtem kiszállva a kocsiból
- Gyere közelebb, kóstold meg - hívott oda Jani – elég só, meg paprika van-e benne. Úgy készítettem, mint régen: bőséges olajon megpároltam a hagymát, rászórtam a piros paprikát, majd gyorsan bele a megtisztított, feldarabolt gombát. Azért gyorsan, hogy a paprika meg ne keseredjen. Összekevertem, sóztam, s hagytam, eresszen levet. Vizet nem is töltöttem alá, csak, majd ha lé elpárolog és nem lesz eléggé megfőve a gomba.
- Egy kis só még nem ártana – állítottam le szakácsunk főzőtanfolyamát.
- Értettem, főnök! – készségeskedett. – de a puliszkát te kevered! Ott az a háromliteres fazék, gondolom, abban megkeverheted.
Mivel a gombapaprikás készen lett, levette a tűzről, és feltehettem a puliszkafőző vizet. Jó csipet sót bele, s nincs más dolgom egyelőre, mint várni, főjön fel. Addig kipakoltam a kocsiból, amit vásároltam: a takarókat, pokrócokat. Vettem még egy, két szükségest: egy nagyobb kést, egy kis baltát, három méter sárgavásznat a kocsira, meg tíz kiló krumplit. „Biztos, ami biztos” jelszóval.
Felfőtt a sós víz, még egy csipet sóval pótoltam az előbbi adagot, s megnyalintva, úgy éreztem elég lesz. Jöhet a falusi őrlésű puliszkaliszt. Másfél kilónyit öntöttem bele a lobogóan fövő vízbe. Most hagyjuk főni, zubogni negyed órát, húsz percet. Nem szabad kavarni, maradjon egyben a nagy gombóc! Mikor már úgy gondolom eleget főtt, leveszem a tűzről, egy másik edénybe leöntök a levéből, s jön a kavarás, keverés. Az ám a férfimunka! Ahogy keményedik, mind egyre töltögetek hozzá a forró vízből. Mikor kész, visszateszem a tűzre, kicsi időre, amíg szusszan egyet, akkor kiborítom a lapítóra. Egybeáll, mint egy sárga torta.
- Kész a puliszka! – kiáltom – Tessék, lehet jönni, szedni belőle a paprikás mellé.
- Lakjatok jól – teszi hozzá Heni –, mert holnap csak szárazat esztek. Megyünk át a Bogdánra.
Addig is jó étvágyat mindenkinek!
Kategória: Konyha | Hozzáadta:: Szabolcs (2012-10-11)
Megtekintések száma: 376 | Hozzászólások: 2
Összes hozzászólás: 2
2  
A helyzet az a puliszkával, hogy aki gyeremekkorában nem ette, annak felnőttkorában nem erősen izlik...

1  
Puliszkát még nem ettem, de gombapaprikással csakis finom lehet! És a hozzá kerített történet is kedves.

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]