Holnap reggel disznót vágunk
 Az ember, ha disznóvágásra gondol, mindjárt a csikorgó, fagyos hajnalok jutnak eszébe, meg a torokkaparó, erős törkölypálinka. A gyereksereg már előző nap kezdi az örvendezést, és hangosan énekli a maguk kitalált kis dalt: „Holnap reggel disznót vágunk Készül majd a friss tokány Anya tölti a sok kolbászt Apa méri a pálinkát.” Reggel pedig dehogy lehet őket ágyban tartani. Mire a hajnali derengésben meghozzák a hízót a szekérrel, erős rácsok közé zárva, mind ott tolongnak a böllér és a disznófogó szomszédok körül. A felnőtteket is elfogja a lelkesedés, különösen a második kupica után. Néhány erős férfiember leemeli a kalodát a szekérről, és élénk tanácskozásba kezd, mi legyen a következő lépés, azaz teendő. Végül csak megegyeznek, hogy meg kellene kötözni egy jó erős kenderkötéllel az áldozatra szánt állatlábát és orrát, s úgy vezetni a tetthelyre. Ezzel megkezdődött a szokásos eljárás, csak a szúrás után, mikor már felfogták a vért, s a tálat az asszonyok bevitték a konyhába, kiáltott fel a böllér: - Nem látták a késemet? Senki nem látta. Az emberek értetlenül néztek hol a mesterre, hol egymásra, de tanácstalanok voltak, majd kezdték keresni. Keresték a földön, a disznó alatt, a véres tálban. Sehol nem találták. - Biztosan bent felejtettem a disznóban! – szólal meg a böllér, aztán úgy tesz mintha benyúlna a szúrás helyébe és előkapva a csizmaszárból a kést felkiált – Megvan! Megkönnyebbülten nevették el magukat a többiek - Erre a nagy ijedségre igyunk egy kortyot! – jön meg a házigazda szava. - Jó egészséget az elhasználásához! - emeli poharát a háziakra emberünk. A továbbiakban minden megy a maga útján, baj nélkül. Ezen a vidéken még ismerik a szalmával perzselés fortélyát az idősebbek. Most is így tesznek. Jó száraz szalmát terítenek a disznóra, s meggyújtják. Kissé távolabb egy külön tüzet is gyújtanak, hogy legyen honnan lángot hozni, ha elsenyvedne a szalmaláng. Ezt az úgynevezett kistüzet a gyerekek táplálják nagy lelkesedéssel. Ügyesen kell ám az égő szalmát ide-oda helyezni az állaton, vigyázva ne legyen túl erős a tűz egyik-másik helyen, mert ott felhólyagosodik a bőr, s az szégyen a perzselőknek. Gyorsan vizet löttyintenek az ilyen veszélynek kitett helyekre. No, ha a perzselés kész, jöhet a kaparás. Az ám a férfimunka! A bőrt mindenhol a kaparó késsel letisztogatni, amíg még meleg, az eldugott sarkokat, részeket rendesen kitakarítani, s utána lemosni szépen, surló kefével tisztára pucolni, megfordítani az állatot, ne maradjon ki egyetlen porcikája sem. Most már a hentes munka következik. - Hogy óhajtja a kedves háziasszony? Karajra, vagy orjára? – teszi fel a kérdést böllérünk. Miután eldöntik, hogy hogyan legyen, odalép a disznóhoz, kezébe veszi a kést, rátesz az állat hátára, s látszik, erőlködik nagyon. Még nyög is hozzá egyet. - Nem vág a kés! – kiált fel panaszosan. Ugrik a gazda, tudja jól a dolgát, s tölt a mesternek egy pohár pálinkát. Nincs is már a késnek baja, bátor mozdulattal hasítja végig gerincig a hátat. Most látszik meg, milyen vastag a szalonna. A bontás a szokásos módon halad, s a szakavatott mozdulatok mutatják a böllér nagy gyakorlatát. Mosolyogva néz fel, ahogy egy fiatalasszony lép oda - Mit vinnél a tálban, húgom asszony – fordul feléje. - Friss tokánynak, pecsenyének valót adjon, mester uram – mondja bátran, és kacéran szembe néz az emberrel. - Gyere már Kati! – kiáltja a szakácsnő a konyhából -. Ne mórikáld magad, hanem igyekezz, mert estig se sül meg a pecsenye! A reggeli hideg idő, és az elfogyasztott törköly hatása már érezteti a hatását. Éhesen korognak a gyomrok. De lám, már jön is a gazdasszony és hívja az embereket egy kis falatozásra. - Jöjjenek, jöjjenek! Kész a hagymás vér! Ó, micsoda felséges reggeli! Már annak, aki szereti. Így már ki lehet bírni a következő étkezésig – mondogatják tréfásan a résztvevők. Rövidesen a deszkaasztalon sorakoznak a hízó feldarabolt részei: a sonkák, az oldalasok, a fej, az egyben kivett gerinc, az orja, a szalonnák. A belső szervek – szív, tüdő, máj -, zsíros húsokkal együtt már az abáló üstben várják, hogy alágyújtsanak. Délfelé a konyhából izgalmas illatok áradnak, az ember szájában összefut tőle a nyál, és alig várja az ebédre szólító hívó szót. A disznótoros káposztára gondol mindenki, aki már ismeri a napi étrendet az ilyen, családi ünnepi alkalommal. Tudománya van a toroskáposzta elkészítésének. Szakácsnőnk büszkén emlegeti, hogy még a polgármester is megkóstolta és meg is dicsérte egyszer. Minden házban másképp készítik, minden vidéknek megvan a maga receptje. Szakácsnőnk a háj kiolvasztásával nyert friss zsírban teszi oda a húst és készít először egy már magában is ínycsiklandozó illatú pörköltet. A megdinsztelt káposztával aztán összevegyíti, és úgy teszi vissza a tűzre – rotyogjon. Már ahogy így elmondom is ülnék asztalhoz! Ebéd után is férfimunka következik. A hurkák és kolbászok készítése. Az ám a mesterség! A só, a főszerek aránya, mennyisége nagyon fontos - ki-ki a maga ízlése szerint fűszerez. Ezért más a másházánál készült hurka, kolbász. És mindegyik ízletes! A vendégek, akiknek nem jut munka a kolbászok készítésénél, ugye mit is tehetnének egyebet? Borozgatnak előbb csendesen, aztán előkerül egy citera, és dalra fakadnak néhányan, hogy azt mondja: A kemence szögletében vén anyóka kuporog, Olvasó van a kezében, de az ajka nem mozog. Mire a nap lehalad úgy a mulatozók, mint a szorgoskodók elfáradnak, a friss hurka-kolbász étvágygerjesztően serceg a serpenyőben, és a háziasszony az asztalra teszi a káposztalevest. Már az illata is ingerlő, kolbászhúsból készült gombócok vannak benne, és az agyvelő. A pálinkával, s borral bőven öntözött gyomornak igazi gyógyszere. „No, ez a nap is jól telt!” – summázza emberünk, s ezzel csak egyetérteni lehet… | |
| Kategória: Konyha | Hozzáadta:: Szabolcs (2015-01-05) | |
| Megtekintések száma: 779 | Hozzászólások: 1 |
| Összes hozzászólás: 1 | |
|
| |
