Alvilági történetek 1.
| Mottó: „Fiatalabb koromban sok időt töltöttem az éjszakában, így utólag látva az „alvilágban”. Szeretném az általam elmesélt történetekkel megismertetni ezt a világot azokkal, akik még csak a közelébe sem kerültek, de mégis furdalja a kíváncsiság őket, vajon milyen is lehetett. Kezdem a Lőrinc étteremmel, ami szinte egy alvilági központ volt. Sok minden dőlt el ott, amiről talán magasabb helyen sem gondolták, hogy ott döntöttek az ügyben” Alvilági történetek 1. A Lőrinc étterem A 80-as évek eleje-közepe táján ez az étterem volt Budapest éjszakájának egyik központja, ahol az alvilág szinte minden figurája megfordult ott valamelyik este. Én abban az időben kezdtem el „ maszek taxizni „ - ami csak egy fal állás volt -, de ezáltal biztosan el tudtam jönni otthonról pénzt keresni az éjszakába. Persze pénzt azért illett hazavinni, azonban én azt kártyázással kerestem, s nem taxizással. Jó , csináltam egy pár fuvart is, ami akkoriban jó pénzt hozott a konyhára. Ezek a békebeli idők voltak, később már minden visszaesett. Általános iskolai osztálytársam L.Attila, alias Maki volt a portás, de a törzsgárdából - mivel én is a külvárosban nőttem fel - sokan ismertek engem, mert korábban vagy én vertem meg valamelyiküket, vagy közülük valaki engem. Mi kutyánk kölyke voltam, attól függetlenül, hogy én semmiféle „ meleg „dologba nem bonyolódtam bele . Maki volt az első kasszafúró Magyarországon. Másik két társával Pest megyében körkörös kiválasztással loptak páncélszekrényeket, majd egy eldugott helyen szétszedték azokat. Nagyon erős ember volt, de mindig kereste a bajt. Pedig nem volt rá szüksége, mivel egy strómanján keresztül volt egy TÜZÉP telepe, melyből a szenet saját maga is szállította 40 kg-os kosarakkal a hátán, plusz a feleségének vett egy cukrászdát a betörésekből szerzett pénzből . A portásság is olyan keresetet biztosított neki, amit hétköznapi gyári munkások még megálmodni sem mertek. Amúgy jó gyerek volt. Egyik este állunk az ajtóban, amikor beállított két-három rosszarcú ember, és félrevonultak beszélni. Amikor visszajött, mondom neki : - Te Attila minek kell neked ezekkel a börtöntöltelékekkel még mindig tartani a kapcsolatot, betörni menni, amikor meg van mindened? Nincs szükséged ilyenekre már. A válaszában kifejtett ideológiájával nem tudtam vitatkozni: - Gyulám! Tudod mi a különbség köztünk? Ha te itt az étteremben, az egyik asztalon meglátsz egy otthagyott pénztárcát, először megfogod, majd körülnézel, vajon ki hagyta ott, s esetleg ezután, - amikor épp nem néz rád senki - elteszed, de valószínű inkább megkérdezed kié ez a tárca. Én elsőre megfogom és zsebreteszem. Ha valaki szól, majd ráérek akkor eldönteni, mit fogok csinálni. Nekem a bűnözés a véremben van. Én már nem tudok megváltozni soha a büdös életben. Velem sok mindent megbeszélt, elmondta, hogy egy párszor be kellett olyan helyre törni felsőbb megbízásból, ahová azok nem mehettek be, s el kellet hozni valami papírokat. Ennek fejében elnéztek neki más betöréseket. Rövid élete volt. Amikor megbuktatott egy pár pesti főrendőrt, akkor már nem volt védelme, így azonnal bekasztnizták. A hosszú börtönévek alatt begyűjtött különböző betegségeket, de végül a rák győzte le. Az utolsó hetekben már hazaengedték, mert tudták, hogy meg fog halni. Azt beszélik, hogy még lement Szegedre, megölt, és kirabolt egy szerb pénzváltót, hogy a családjának biztosítsa a jövőjét. Negyven éves sem volt, amikor meghalt. Furcsa egy társaság járt oda. Kártyások, betörők, szélhámosok, orgazdák, uzsorások, képviselve a bűnözés teljes palettáját. És hát ott voltak a lányok. Ők a bútordarabjai voltak az étteremnek. Mondhatnám azt is, hogy kis kurvák, de igazságtalan lennék velük szemben, mert annál többek voltak. Tény, hogy délutántól ők már megjelentek, és vérre menő csatákat vívtak a Budapesten, ide elsőként telepített Tetris gépen . Aki nem ismerné: ez egy olyan játék, amiben a képernyőn fentről lefelé, váltakozó sebességgel, különböző mértani alakzatok zuhannak lefelé, s ezekből mindig ki kell rakni egy sort úgy, hogy a leesés ideje alatt a legoptimálisabb elhelyezkedésre kell forgatni az alakzatokat. Nem egyszerű játék. Nekem nagyon jó a térlátásom - építész lévén -, de igen szégyelltem magam, hogy amíg én „csak” kilenc pályát tudtam menni, ezek a lányok tizenkét-tizenhárom pályára voltak képesek. Mondhatni ők voltak a bűnözők biztonsági szelepei. A menők közül szinte bárki, bármikor elvihette őket egy gyors, feszültség levezető numerára, vagy egy röpke orális aktusra, ők ezt egy jószolgálati tevékenységnek vették. Ha valaki egyiküket hosszabb távon megtartotta, akkor a többiek számára addig tabu volt a lány, amíg nem szakítottak. S folytatódott minden elölről. A családban maradtak, büszkék voltak, hogy ott lehettek a menő társaságban, italra sosem volt gondjuk. Olyanok voltak, mint a groupie-k, akik Amerikában a zenészek múzsái, és ágyasai voltak a koncertturnék alatt. Azzal az ici-pici különbséggel, hogy ők betöréseket segítettek komponálni. A hétköznapi ember számára óriási összegek cseréltek gazdát itt esténként. Nem volt ritka az egymilliós nyereség sem, ami mai / 2007 / áron minimum a tízszeresét érné. Itt minden a játékról, és a bűnözésről szólt, amit talán nem is vettünk akkor, és ott észre. A 90-es évek közepén már Szigetszentmiklóson laktam, - természetesen itt is megtaláltam a kártyásokat - , s egyszer játék közben meséltem, hogy én a Lőrincbe jártam régebben. Csodálattal kérdeztek rá, hogy a hírhedt Lőrinc étteremről beszélek? Innentől kezdve úgy tekintettek rám, mint egy Istenre, mert hogy azok voltak a barátaim, akiket ők - a feltörekvő vidéki új bűnözői generáció - példaképekként emlegettek. Ebből igen sok előnyöm származott. Elmeséltem ezt egy régi, kártyás, portás, barátomnak, aki azt mondta: - Tudod akkor mi benne voltunk, és nem láttuk, hallottuk, hogy az étterem hírhedt. De ez a következő bűnöző generáció már áhítattal emlegette a nagyok bölcsőjét. Igaza volt. Most álljon itt egy vidám történet - mert abból is volt doszt - arról, hogyan csaptuk agyon az időt, ha éppen volt. Esténként a bárpult köré hamar összegyűlt tíz-tizenöt ember, várva, hogy mi lesz. Kialakul kártya, csajoznak, vagy indulnak berepülni valamilyen lakásba. Ezek az emberek mindig tele voltak pénzzel, és játékosak voltak. Szóltak nekem - mint értelmiséginek !! - találjak ki valamit, hogy mibe fogadjunk. Körbenéztem, és megakadt a szemem a pultos lány, Márta, előtti kockacukros tálon ( békeidők, ohh ). Mondtam, saccoljuk meg, hány db kockacukor van benne. Azt hiszem mindenki bedobott kétezer forintot, s így vagy húsz-harmincezer volt a kasszában. Ezt kéretik mai áron tízzel megszorozni, ám ez akkor a fogadóknak jelentéktelen összeg volt. A tálat Márta kiöntötte, és a számolás után Elek bezsebelte a pénzt, mert csak nyolc szemet tévedett a háromszázhuszonnégyből. Másnap korábban mentem, és az egyik havernak, Vincének javasoltam, hogy találjunk ki előre valami fogadást estére, amiben mi nyerünk tutira. Naná, hogy benne volt. A Márta nyakán volt egy hosszú gyöngysor, aminek a gyöngyeit előre megszámoltuk. Eljött az este, Elek nagy hangon megint fogadni akart valamibe, tehát minden úgy történt, ahogy megjósoltam. Nagyon jónak találta mindenki a gyöngysort, a pénzt betettük, és megtettük a tippeket. Én maradtam utolsónak, de majdnem baj lett. A láncon százharmincnégy darab gyöngy volt, és Elek - az előző napi győztes - utolsó előttiként százharminchármat mondott. A víz kivert, majdnem eltalálta. Én úgy terveztem, hogy a végén egy hat-nyolc darabbal kisebb számot tippelek a valósnál, hogy ne lógjon ki a lóláb, de most már kényszerpályára kerültem. Azzal a szöveggel, hogy „- Elek, te nagyon közel szoktál lenni a jó megoldáshoz, én csak eggyel mondok nagyobbat nálad ! - „megtippeltem a frankó, igazi számot, a százharmincnégyet. Megnyertük a fogadást a Vincével, de nem sok híja volt hogy botrányba fulladjon az egész, mert gyanús volt a telitalálat. Pár hét múlva persze elárultuk, de akkor már csak egy ügyes húzásnak könyvelték el. 2007.június 16. | |
| Kategória: Mindennapok | Hozzáadta:: cassy (2012-05-21) | |
| Megtekintések száma: 2291 |
| Összes hozzászólás: 0 | |