Felséges uraim
| Cecília undorodva méri végig az ajtónál az őt követő urat. - Kérem, ne jöjjön utánam! - nyafogja. - Nem tehetek róla, az én utam is befelé vezet... - szabadkozik Frigyes úr. - De nem mehetnék mégis magácska után? Ön olyan gyönyörű, naccsád, hogy eláll tőle a szavam! Ön a legszebb hölgy, akit valaha láttam! A szeme mint a borostyán, az alakja mint a... - Ne hízelegjen, goromba fráter! - Én goromba? Én? Ön sérteget engem, asszonyom! De nem számít, mert magácska annyira csábító, hogy még ezt is elnézem. - Menjen innen! - sziszegi Cecília. - De asszonyom! - Menjen, mert nem állok jót magamért! Frigyes úr kicsit odébb megy, de csak annyi időre, hogy megszemlélje az ebédjét, amit éppen akkor tálalok elé. - Jöjjön Cecília, ebédeljen velem! - hívja szíve hölgyét. - A csirkeféle ma felségesnek tűnik. Ez az illat! Érzi? Mennyei! Cecília közelebb jön, beleszagol a tányérba, de aztán megérzi Frigyes szagát. - Fujj, nem eszem, itt büdös van! - ráncolja az orrát. Frigyes vállat von, és nekifekszik az ételnek. Nem is eszik, hanem zabál. Akkora adagokat kap be egyszerre, hogy a fele kipotyog a szájából kétoldalt, s úgy csámcsog hozzá, mint egy egész konda vaddisznó. Most nem Frigyes, a királyi származású főnemes, hanem Frici, a csavargó. Cecília undorral fordul el tőle. Úgy ül le a cipősszekrény sarkára, hogy ne is lássa a másikat. Néha rám néz, s rá akar venni, hogy távolítsam el a közeléből ezt a neveletlen frátert. Én nem mozdulok, oldják csak meg egymás közt a problémáikat! Cecília szemén látszik, hogy nagyon éhes. Megsajnálom, és leteszek mellé egy kis adagot a cipősszekrényre. Ő egy hercegnő felsőbbrendűségével mér végig, mielőtt rávetné magát az ételre. - Leesne az aranygyűrű az ujjadról, ha megköszönnéd? - morgom. Ő meg se hallja. Hirtelen megpöcköli valaki a kilincset. Pötyi érkezett meg délelőtti körútjáról, és várja, hogy kinyissam neki az ajtót. Pötyinek van rendes neve is, de egy félreértés után mindenki Pötyinek kezdte őt nevezni, ami aztán rajta ragadt. Pötyi először rám néz, csak ezután ugrik Frigyes nyakába. - Kisasszony, kérem ne inzultáljon! - morog Frigyes egy király kimértségével. Pötyi nem is hallja. - Mit eszel? Megkóstolhatom? Adjál nekem is! Naaa, engedj oda! - és mire ellent mondhatna, már ki is vesz Frigyes tányérjából egy falatot. - Fiiinom - nyalja meg az ujjait, aztán Cecíliához szalad. - És te? - és neki is a nyakába ugrik. - Te is eszel? Aaadjál! Cecília undorodva hagyja ott a tányérját. - Micsoda modortalanság belemászni más ebédjébe! - olvasom ki a szeméből. Pötyi elemében van. Hol Frigyesre, hol Cecíliára ugrik rá. Először mindketten nyafognak, aztán halkan morogni kezdenek, végül már hangosan ordítoznak egymásra, közben próbálják befejezni az ebédet. Pötyi élvezi a helyzetet, elvégre elérte, hogy mindenki vele foglalkozzon. Bennem lassan kezd felmenni a pumpa. Urak vagy sem, az agyamra mennek. A vita közben tettlegességig fajul. Frigyes Pötyit veri, Pötyi hol Frigyest, hol Cecíliát, Cecília pedig visítva ütlegel mindent és mindenkit, aki és ami csak hozzáér. Ekkor már én sem bírom tovább. - Muszáj nektek folyton verekedni? - sikítom világgá a költői kérdést. Ettől a perlekedők kissé megjuhászodnak. De nekem mára elég volt a vitából, úgyhogy kitárom az ajtót. - Sicc kifelé! - és a macskák sértődötten kimasíroznak. | |
| Kategória: Mindennapok | Hozzáadta:: SF (2012-05-21) | |
| Megtekintések száma: 826 | Hozzászólások: 2 |
| Összes hozzászólás: 2 | |
|
| |
