Hétfő
2017-09-25
14:17:30
...
Statisztika

Truffa portál

Cikkek

Főoldal » Cikkek » Cikkek » Vélemény

Illúziók nélkül

„Negyven a jegy, s talán hatvan az élet, illúziók nélkül semmit sem ér…” Demjén Ferenc

Ez a dal szólt a rádióból ma délelőtt, s ahogy hallgattam, eszembe jutott az a réges-régi nap, amelyen hazahoztuk a családunk legeslegelső színes tévéjét. Hiába töröm a fejem, nem jut eszembe a márkája. Ez volt az a kigyulladós orosz gyártmány.
Hosszúra nyúlt a készülékvásárlás, valamint a bumlizás a tehertaxi platóján, erősen esteledett, mire hazaértünk a szerzeményünkkel. Szerencsére a sofőr és kísérője némi borravaló és egy-egy üveg házi bor ígérete után erős hajlandóságot mutatott arra, hogy becipeljék a jókora ládát. Sőt, még a lábakat is a helyükre csavarták, és betolták a készüléket a sarokba, az előző zajdoboz helyére.
Ugye, most csodálkozol, ifjú olvasóm? Bizony, régen a tévének még lába is volt! Négy szocreál stílusúra faragott vézna falába.
Anyu a kábelek megfelelő helyre dugdosása után megnyomta a bekapcsoló gombot, majd leült mellém az ágyra, és vártuk a CSODÁT.
És valóban csodát láttunk! A hosszas bemelegedés helyett alig 20 másodperc után megjelent a kép, méghozzá milyen kép!
Valami nyári KISZ táborról ment a beszámoló éppen, s amilyen szerencsénk volt, kifogtuk az esti tábortűz felejthetetlen jeleneteit. A háttérben ügyes kezű gitáros nyúzta a hangszerét, azonban csak a felcsapó lángnyelveket láttuk táncolni az éjszakai sötétség előtt.
Mit bántuk mi a mozgalmi dalokat! A hébe-hóba bevágott kukoricacímerezést imitáló képsorok sem tudtak minket eltántorítani ettől a soha nem látott szépségtől. Azok a hol piros, hol narancsos, hol sárgás lángnyelvek úgy hajladoztak a szikrázó fahasábok fölött, mint valami légies lidérc. Lélegzetvisszafojtva vártuk, mikor ugrik már le a máglyáról, s szelel el hangos kurjongatással a messzeségbe.
A betűk már akkor is pont úgy masíroztak felfelé a műsorok végén, mint manapság, de mennyivel különlegesebb volt ezt is színesben látni! Hát még Takács Marikát! Addig a napig nem tudtuk róla, hogy egészen világos barna, vagyis majdnem szőke a haja.
Nem tudom, pontosan melyik évben történt ez az eset, talán ad némi támpontot a betájoláshoz, hogy ezután a Meghökkentő mesék egyik epizódja következett.
Úgy látom magam előtt a kezdő képsort, mintha tegnap történt volna, jóllehet az utána következő cselekmény menetére egyáltalán nem emlékszem. Azt a részt adták, amikor egy tudósféle robotokat épített, majd élő egyedek agyát ültette át a gépekbe. Állatokét… meg emberekét. Ha jól emlékszem, a Sakkozó, vagy talán a Sakkautomata lehetett a címe, bár egyikre se vennék mérget.
Csak ültünk mereven a képernyő előtt, és bámultuk a semmibe ugató kutyákat. Akkor eszünkbe sem jutott, hogy vajon miért ugatnak, ha nem látták, hallották, és szimatolták ki a betolakodót? Csak ültünk, és néztük a csodát.
A java azonban még hátra volt. A régi készülékünknél a csatornaváltás 2-3 perces procedúrába került. Először a tévé tetején lévő kis dobozból lógó tyúkbelet kellett az antennakábellel kicserélni, aztán az antennakábelt bedugni a dobozba. Mivel abba a sarokba, ahol a készülék állt, nem világított be az egyetlen negyvenes izzóval üzemelő csillár, ez meglehetősen taperolós munkának bizonyult. Aztán ha megvolt az ide-oda dugdosás, már csak néhányszor meg kellett csavarni az előlap jobb alsó sarkában a nagy kerek gombot, és megnyomni fölülről a negyedik gombot. Ez ugyan többször is kiugrott, mire végre a helyén maradt, de még így is belefért a 2-3 percbe.
Az új tévénk érkezésével ez a sok mozgással járó feladatsor „kis ajtó kinyitása, gomb megnyomása, kis ajtó becsukása” mozzanatokra egyszerűsödött. A végeredmény pedig nem az a hangyás, sistergős egyveleg lett, ami a kozmikus háttérzaj, és a túl messze lévő adóra hangolt kettes csatorna keverékéből állt össze, hanem az új adó is színes volt, és éles, mint a borotva. Anyu meg is jegyezte, hogy így nem az igazi… de azért azt hiszem, ő is legalább annyira el volt ragadtatva a végeredménytől, mint én.

Ma este, elballagva a működő készülék előtt (ez már nem az a régi csodálatos) alpári stílusban előadott, nyomdafestéket nem tűrő szavakra lettem figyelmes. Döbbenten láttam, az IHM műsorát sugározzák.
A műsor olyan, amilyen, minek csináljam én is az ingyen reklámot? Azonban a látottak és hallottak elgondolkodtattak, s a végén feltettem magamnak a költői kérdést: hová lett a tévéből az illúzió? A varázslat? Hol vannak azok a délutáni, esti filmek, amiket tovább szőve felépítettem egy több hétre szóló, komplett álomvilágot?
Mostanság mindent a képembe vágnak a maga lecsupaszított, naturalista formájában, és annyira a számba rágják a történetet (már ha van történet), hogy egy gyufaskatulyányi helyet sem hagynak a képzeletemnek.
A múltkorjában egy másik adást kaptam el, „jó” magyar szappanoperát. Nézem a díszleteket. Szép, szép, de rideg. Próbálom magam a szereplők életébe képzelni, ez sem megy igazán. Csak úgy mellékesen kérdezem, a nők mindegyike vagy prostituált, vagy aberrált? Nem létezik tisztes IQ-val rendelkező háziasszony, anya, urambocsá, dolgozó nő? Csak cselszövők vannak? És a férfiak? Mind törtető, gátlástalan gazfickó? Esetleg élvhajhász?
Hol vannak a prérin száguldó lovasok, a banditákat egyetlen puskalövéssel megfékező magányos hősök? Hol vannak a felfedező űrhajósok? Hol a kalózkapitányok, a vad csatározások? Hol vannak a gyenge nőket megmentő bátor férfiak?
Hol vannak a felnőttmesék?
Hol vannak az illúziók? Mert „illúziók nélkül semmit sem ér”!

Kategória: Vélemény | Hozzáadta:: SF (2012-05-22)
Megtekintések száma: 369 | Hozzászólások: 8
Összes hozzászólás: 7
7  
And I was just wndoreing about that too!

5  
Mi az a TV? cool

6  
:-))
Ki tudja?

4  
Nézve ezt az "özönvíz előtti" készüléket, elfog a nosztalgia. Ahhoz az időszakhoz nekem csak szép emlékem kapcsolódik. Meg aztán a plazmán is csak ugyanaz a szemét jön be (nem saját tapasztalat), mint amit a 25 csatornahelyes kis Funai színesemmel tudtam befogni...

3  
Nekem van ugyan tévém, de már nem nézek rajta csak DVD-t, amit én töltök le. Nem kell az a borzalom, amit adnak. Egyik az illúzió hiánya, amit írsz. Egyfajta illúzió. A másik fajta, amit elvesztettem, hogy élhető világban élünk. Mert miről szólnak a hírek? Celebekről, politikáról, felrobbant, leégett, megölte, kirabolta. Nekem ez nem kell. Stresszel, belülről rohaszt. A szappanoperák? Amerikai minta. Csak amíg egy amerikai ügyvédi irodáról szóló érdekes lehet, mert a nyomozó hatóságok lezárt ügyek ezreit dobják témául, addig egy magyar tévének nem marad más, mint az intrika, az üres duma, a "beszélünk róla, de nem mutatjuk". Madarat tolláról, a magyar ember ebben a "legsikeresebb", erről vagyunk hírhedtek: az intrikáról. :-(

1  
Nem is hiszem el, hogy Te ilyenekre emlékszel. Hiszen még akkor a mama hasában sem lehettél !!DDDD Nekünk még volt olyan színes TV-nk, aminél a fekete-fehér TV elé egy üveglapot kellett tenni, aminek három sávja volt. A felső kék, a középső rózsaszínes piros, az alsó sáv pedig zöld. Itt volt meg csak igazán az illúzió.
Apropó. A Meghökkentő meséket egy bizonyos Roald Dahl nevű író műveiből adaptálták. Egy könyve jelent meg tudomásom szerint, de az óriási. A címe " Szuperpempő "
Szóval nagyon jó volt felidézni a régi időket. Vigyázz ! Ezt én is egyre többször teszem, és ez az öregedés jele is !!DDDDD

2  
14 éves voltam, messze az anyám hasától.

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]